Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról

Elvileg természetesen az sem zárható ki, hogy a felsővár leírt része nem egy, hanem két emelettel is rendelkezett, mint ahogy az is lehetséges, hogy az ismertetett tapasztásos építésmód a hódoltság korára, talán már a török birtoklás korára jellemző. Az azonban kétségtelen, hogy a pusztulási rétegekben talált „besztercebányai" típusú kályhacsempék az ebben az épületrészben állt kályhákból származnak. Mivel készítésük Pe 15. század végére helyezhető — hacsak nem gyártották őket később is másutt, a Botár-ház fazekasműhelyének pusztulása után

74 — egyúttal meghatározzák a felsővár beépítésének legkésőbbi időpontját is. Az egyéb leletanyag — fémtárgyak, edények — korhatározó értéke jóval kisebb, mivel a kutatás még igen keveset foglalkozott velük. A jellegzetes fehér anyagú, világos belső mázzal bevont füles fazekak, illetve vörös festéssel és bekarcolt mintával díszített nagyobb kancsók és korsók, valamint a ritkábban előforduló díszedények, vékony falú, néha mázas kályhaszemek általánosságban a 16. századra tűnnek jellemzőnek. Arra azonban jelenleg még nem alkalmasak, hogy segítségükkel meghatározhassuk a vár pusztulásának időpontját.

75 Mint ahogy a felsővárban sem csupán a Szapolyaiak idejében építkezhettek, valószínű, hogy a még ezután feltárandó alsóvár is több építési periódusban nyerte el végleges formáját. Külső falának építési idejét közelebbről még nem ismerjük, s az sem tisztázott, hány helyiségből állt a fal belső oldalához támaszkodó épületszárny, mely nem csupán raktárakat, istállókat, de lakószobákat is magába foglalhatott. A nagyrészt már tisztázott rendszerű, egyszerű megoldású külső várkaputól a felsővárba vezető út a ma nagyrészt omladekkal betöltött nyugati-déli sziklafal tövében futhatott, s felső részén bizonyára fából épített, pillérek tartotta hídban folytatódott. A felsővár kapuja előtt már nagyrészt feltárt kisméretű ciszterna téglaanyaga igen közel áll a részletesen ismertetett pitvar emeleti részének boltozata téglaanyagához, s ez talán azonos építési időre utal. Ezzel szemben a torony alatti nagyobb vízgyűjtő valószínűleg már egy jóval későbbi építési periódus emléke. A Szapolyaiak, majd a Ráskaiak birtokközpontjaként, hatalmuk szimbólumaként még nagyrészt betöltötte feladatát Salgó vára. Amikor azonban főúri birtokosai után a Bebekek, majd a középnemesi származású Derencsényiek kezére jutott, az 1540-es években már kétségtelenné vált, hogy hamarosan végvárként kell feltartóztatnia a legkorszerűbb tűzfegyverekkel előrenyomuló hódító törököt. Erre azonban a teljesen más célokra épített erősség nem volt alkalmas. Hiába erősítik egy hatalmas ötszögű olaszbástyával ekkor — a modern hadiépítészet e korszerű védőműve ágyúival a várba vezető egyetlen utat volt hivatva ellenőrizni —, a tapasztalatok hamarosan bebizonyították, hogy ez a vártípus már nem képviselt jelentősebb katonai értéket.

76 Bár feltárás még nem bizonyította egyértelműen, a falniaradványok vizsgálatából arra következtetünk, hogy a nagyméretű ciszterna az ágyúbástyával egyidőben készült. Valószínű, hogy a vár ellenálló-képességét kívánták fokozni a víztartalékok növelésével, melynek a magas bazaltcsúcson különösen nagy jelentősége volt. A várt ostrom azonban elmaradt — 1554-ben Salgó harc nélkül került török kézre —, illetve jóval később következett be. A régészeti kutatás egyik jelentős eredménye volt, hogy megállapíthattuk : a vár egy ostrom során pusztult el. Az ismertetett vastag égésrétegek, átégett agyagtapasztások, lezuhant gerendák, s nem utolsósorban a pusztulási rétegekből napvilágra került rendkívül sok ágyú- és szakállas puskagolyó, számszeríj-nyílhegy egyértelműen bizonyították: az erősség nem csupán leégett, hanem szabályosan szétlőtték. Még azt is megfigyelhettük, hogy elsősorban délnyugat, illetve dél felől ágyúzták falait. Az utolsó írott adat a vár török őrségéről 1569-ből ismeretes, pusztulásáról, el232