Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról

század eleje bizonytalan viszonyai között az építtető család igényeinek. Még inkább ez lehetett a helyzet a 14. század közepétől, amikor az erősség már nem szolgált birtokosai lakhelyéül. A család két ága ekkor már Mátraszőlősön illetve Bapon felépített, jóval kényelmesebb kúriájában lakhatott, a közösen fenntartott várban csak várnagyuk és a feltételezhetően kis létszámú őrség tartózkodott. Valószínű tehát, hogy ekkor a vár legerősebb részében, a toronyban őrizték birtokbiztosító okleveleiket és értéktárgyaikat, sőt — mint láttuk — bizonyos alkalmakkal más, környékbeli birtokosok is elhelyezhették itt értékeiket. Emellett ez a nagyobb, lakható épület veszély esetén rövidebb ideig magának a birtokos családnak is jól védhető menedéket nyújthatott. A vár bővítésére, elsősorban új épületrészek építésére így hosszú ideig valószínűleg nem is lehetett igény. Viszont a még feltárásra váró alsóvár területén már ebben az időben feltételezhetünk egyszerűbb gazdasági építményeket. Ennek megfelelően régészeti megfigyeléseink szerint legkorábban a 15. század második felében kezdődött meg a legkorábbi vár nyitott nyugati udvarának beépítése. A falak erős pusztulása miatt ennek pontos menetét nem ismerjük, valószínű, hogy több periódussal és kisebb-nagyobb átépítéssel kell számolnunk —- ezekre már csupán az osztófalak eltérő ajtónyílásai, azok átalakítása utalt. Kutatásunk eredményeképpen csak a felsővár utolsó, pusztulását közvetlenül megelőző állapotát tudjuk nagyrészt rekonstruálni. Ez az építkezés a vár sorsában ekkor bekövetkezett lényeges változásokkal állhatott összefüggésben. Salgó 1460-ban a huszita bratrik kezére került — régészeti nyomára sem ennek, sem pedig Mátyás király ezt követő ostromának nem bukkantunk —, majd még ugyanebben az évben a Szapolyai-család kapta királyi adományként. Bár különösen jelentős szerepet nem tölthetett be a bárói család várai között, azonban mint az uradalom egyetlen központjában, itt laktak a birtokigazgatással foglalkozó tisztségviselők és a korábbi birtokosokkal megegyező társadalmi állású várnagy. Ezért további épületrészek, a lakással szemben támasztott növekvő igényeknek megfelelő lakóhelyiségek építése vált szükségessé. A torony nyugati homlokzata előtti, magasabb területen talált kisebb betöltődés, a hangsúlyosabb pusztulási rétegek hiánya itt nem igazol egy fedett teret — bár a nagyfokxi lepusztulás miatt ez teljesen nem zárható ki —, inkább egy nyitott udvarszakaszra gondolunk. A mélyebb nyugati várrészben három helyiséget alakítottak ki a, földszinten. A várkapun keresztül a középső „pitvarba" lehetett jutni, innen nyílott jobbra és balra egy-egy, eredetileg kőkeretes ajtó a további helyiségekbe. Közülük a keletre esőt két oldalról magas sziklafal határolta, igen valószínű, hogy egy alig megvilágított — ablaknyílást esetleg a déli várfalba törhettek — pince jellegű, raktározásra használt tér volt. Ugyancsak gazdasági funkcióra gondolhatunk az egyik sarkában talált malomkő alapján a felső vár nyugati végét elfoglaló szabályosabb, 7x7 méteres belvilágú helyiség esetében. A járószint mindenütt a letaposott, humuszból, kidobott szemétből álló vékonyabb réteg volt, bár néhol újabb agyagterítés sem zárható ki. Tehát — mint a 15—16. századi kastélyok és várak esetében ez általános — a földszinten az alárendelt funkciójú terek helyezkedtek el, a díszesebb, lakható helyiségek az emeleten voltak. Egy egykori emelet meglétére azonban nem csupán analógiák alapján, vagy logikai úton következtethetünk. Bár kétségtelen, hogy maga az a tény, hogy a torony környékét a földszinti helyiségek megépítése után csak a pitvaron keresztül, az ott kialakított lépcsőn át lehetett megközelíteni, közvetetten szintén egy emeleti rész meglétére utal. E lépcsőhöz tartozhattak az itt előkerült különböző, egyértelműen még nem értelmezhető kőkonzol-darabok, továbbá az égett faszerkeze230