Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról

tek egy része, mivel megfigyeléseink csak falépcsőt valószínűsítenek. Az elpusztult emeletre közvetlen régészeti bizonyítékaink is vannak. A középső térben a járószint felett talált égett gerendák, vastag, többé-kevésbé ugyancsak átégett, kevert agyagréteg felett beszakadt s ide zuhant téglaboltozat maradványait bontottuk ki. Ez nem tartozhatott a földszinthez — a magasabban megmaradt keleti oldalfalon semmi nyoma sem volt —, mivel akkor nem tudjuk értelmezni az alatta húzódó pusztulási rétegeket. Mind itt, mind pedig a szélső — elsősorban a keleti — helyiségben a leégett földszinti fafödémből származtatjuk a gyakran legalul, közvetlenül a járószinten húzódó, kifejezetten faszénből, hamuból, nagyobb átégett deszkákból, gerendákból álló réteget — nehezen képzelhető el más, nagyobb faszerkezet, melynek égése ilyen réteget eredményezett volna. Nem valószínű az sem, hogy csupán egy kisebb teherhárító boltívből származtathatók a lezuhant téglafalazatok. Sem a jól vizsgálható szakaszok formája, sem az előkerült nagymennyiségű tégla — mely a helyiség egész területén, a keletre nyíló ajtónyílásban is megfigyelhető volt, sőt néhány darab még a nyugati szobába is esett — nem szól emellett a feltevés mellett. Ez egyébként nem bizonyítana az emelet megléte ellen. A két szélső helyiség feletti esetleges emeleti terekre közvetlen bizonyítékokkal nem rendelkezünk, mivel itt nem voltak téglaboltozatok. Csupán arra gondolhatunk, hogy nehezen képzelhető el egy olyan épületszárny, melynek csak középső része emelkedik ki mintegy toronyként, s ebből egy nyitott teraszon keresztül lehetett a keleti várrészhez jutni. Továbbá e középső emeleti térnek jelentős részét amúgy is a lépcső foglalhatta el — azaz lakóteret megépítésével lényegében nem is nyerhettek. Ebben a vonatkozásban különös jelentősége van a mindhárom helyiségben megtalált agyagos pusztulási rétegeknek. Igen valószínű, hogy nem csupán a jó megfigyelési lehetőségeket nyújtó részeken — így a pitvar délkeleti, a nyugati helyiség délnyugati sarkában —, hanem másutt is ezek kivétel nélkül agyagta?pasztásnak tarthatók. Annyi bizonyos, hogy szintén magasabbról kerültek a kutatás során rögzített helyükre — általában alattuk húzódott az említett faszén- és hamuréteg, bár az agyagban magában is sok faszén és égett fa volt, habarcs és törmelék mellett — de nem sikerült egyértelműen eldönteni eredeti funkciójukat. Elsősorban a földszinti fafödémek felett tudjuk elképzelni eredeti helyüket, azaz a szerkezetileg fontos gerendákra felül faágak, rőzse került, majd erre lesimított agyagtapasztás. Mindez a népi építészetből ismert is — azonban csak mint padlástapasztás. Ez itt a középső helyiség esetében kizárható, hisz az agyag felett volt a lezuhant boltozat. Mivel a sok esetben még képlékeny agyagtapasztás simított felületén — legalábbis közvetlenül — aligha járhattak, ha csak nem közvetlenül a vár pusztulása előtt készült a tapasztás, más lehetőségeket is meg kell vizsgálnunk. A tetőzet agyaggal való letapasztása — mintegy tűz elleni védekezésül — nem csupán a középső térnél valószínűtlen, a szélső helyiségekben is több, nagyobb gerenda közvetlenül az omlásréteg alján, az agyagos rész felületén került elő, s ezeket köthetjük inkább a tetőszerkezethez. Az agyag mennyisége miatt nem tudjuk valószínűsíteni azt a feltevést, hogy különböző, fonotttapasztott falú nagyobb hombárokból, önálló tárolóépítményekből származik mindez. így fel kell vetni, hogy a felsővár korai — ismeretlen magasságú — várfalaira felül nem rácsos faszerkezetű (Faehwerk), tapasztott falakat emeltek-e, azaz nagyrészt ilyenek lettek volna az emeleti részek^ Természetesen ez sem felel meg minden megfigyelésünknek, s így a kérdést még nem tekinthetjük lezártnak. Remélhető, hogy a további vizsgálatok során — így az alsóvár feltárásának folytatásával, mivel az ottani épületszárnyból is kerültek elő hasonló tapasztás-darabok — újabb megállapításokra is mód nyílik. 231