Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve X. (1984)

Tanulmányok - Régészet - Feld István: Jelentés a salgói vár 1981–83. évi régészeti kutatásáról

lyezett tengelyeken forogtak s nyitott állapotban a padkákba feküdtek bele a kapuszárnyak (16. kép). Ennek megfelelően kelet felé egy, bizonyára a felsővár sziklatömbjének nekifutó kőfal — az alsóvár déli zárófala — mutatkozik. A kapu előtt, attól kissé délnyugatra egy különleges védőművet lehetett megfigyelni (15. kép). A környező terepből erősen kiugró bazalttömb felső részén egy mesterségesen vízszintesre faragott — mintegy 2,5 X 2,5 méteres — terület található, felületén olyan bevágásokkal, melyek arra utalnak, hogy talpgerendák illetve deszkák illeszkedtek ide, azaz az alsóvár faépítményű oldalvédműve állhatott itt. A várfal övezte terület — a várudvar — vastag törmelékrétegéből csak néhol bukkantak ki egyértelmű falak. Épületszárnyat a fal belső oldalához csatlakozó északnyugati részén lehetett meghatározni, ez legalább három helyiségből állhatott, közülük a keleti valószínűleg pince volt. A déli, meredek sziklafal előtt nem mutatkoztak épületnyomok, itt csupán jóval magasabban, a felsővár közelében rajzolódott ki egy összefüggő, kelet-nyugati fal. Az alsó vár legmagasabb, keleti részét foglalta el a szabálytalan — szinte lekerekített sarkú négyszög — formájú, nagyméretű, mintegy 5 méteres átmérőjű ciszterna. A szálban álló bazaltoszlopok közötti hasadékba építették bele, annak két szélét íves fallal kötve össze. Egykori belső téglafalazatát, burkolatát már nagyrészt kitermelték. A hozzákapcsolódó további falak kutatás nélkül nem értelmezhetők, talán egy „ciszternaház" maradványai. Végül a hatalmas, 3 méteres falvastagságú olaszbástya a vár legépebben megmaradt része, bár falkoronájának, nyílásainak eredeti részletei már nem figyelhetők meg (6—7. kép). Nekiópült a függőleges sziklafalnak, élével pontosan a várba vezető út felé néz. Falazatában jól látszanak a falkötőgerendák fészkei, keleti falának folytatása befut a ciszternához. Az ásatás Először a felsővár feltárását végeztük el. Ennek során annak területét egy 150 cm széles, nyugat-keleti irányú — pontosabban a felsővár tengelyéhez igazodó —kutatóárokkal (1. árok) vágtuk át. Ezután a nyugati részen keresztirányú árkokat nyitottunk (2—4. árok), s végül az árkokkal meghatározott helyiségeket, illetve terepszakaszokat szelvényekkel (I—

XI. szelvények) tártuk fel (16. kép.) A toronybelsőt először az 1. árok ,,A" szakaszával vizsgáltuk. Az újabbkori, kevert felső rétegek alatt végig mintegy 60—70 cm vastag habarcsos omlásrétegben haladtunk, mely alatt közvetlenül jelentkezett az egyenetlen, a megmunkálás bármely nyomát nélkülöző természetes sziklafelszín, gödreiben csupán a kőzet természetes málladékával. A keleti toronyfalról kiderült, hogy az utolsó terepszint alatti része végig középkori, míg nyugaton — a csúcsív alatt — a felmenő résznek megfelelő, 40 cm magas eredeti falazatot bontottunk ki, melyen semmilyen nyom sem utalt egy itt volt esetleges nyílásra (17/a. kép). Ezután az I—

II. szelvényekkel teljesen feltártuk a toronybelsőt (18. kép). Az egységes omlásréteg alatt előkerült sziklafelszín rendkívül erősen emelkedett északról dél felé: az utóbbi helyen a magas bazaltoszlopok között néhol már nem is volt meg a fal, vagy csupán egy sor kőből állt. Értékelhető réteg vagy leletanyag nem mutatkozott. A torony belmérete így 4x5,5 méternek, az eredeti falvastagság 1,8—1,9 méternek bizonyult. Az 1. árok ,,B" szakasza a torony homlokzata előtti, a nyugati várrészhez ké222