Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században

módot folytatott, hogy a munkában helyt tudjon állni. A cigarettára is csak a tényleges katonai szolgálatának letöltése közben szokott rá. A déli határvonalon, a határőrségnél szolgált, 1957—1959 között, 27 hónapig. Önfegyelmét, akaraterejét ez az idő is növelte, mint mondta, hiszen ott nagyon komolyan kellett viselkedni. A tényleges sorkatonai szolgálatra való bevonulása előtt Marék János, az üzem akkori pártcsoportbizalmija szerette volna, ha felvételét kéri a pártba, mondván, hogy annak hasznát veszi a határőrségnél is. Nem kérte a felvételét annak ellenére sem, hogy előtte már megjárta az ifjúsági mozgalom iskoláját, tagja volt a MADISZnak, a DISZ-nek, s a KISZ-nek is. A szakszervezetnek 1949-től tagja. Gyula 1939-ben született, nyolc általánost végzett. Az üveges szakmával ő is gyermekkorában kezdett ismerkedni. Az édesapjának és két bátyjának hordott reggelit a gyárba még általános iskolás korában. A reggeli behordása ürügyén próbálkozott négyes-ötös lapátokon behordani az üveget a présgépnél. Gyerekes kíváncsisággal és izgalommal próbálgatta erejét és ügyességét, hogy sikerül-e négy-öt kihűlt üveget — gyógyszeres, 2 dl-es, fél literes — lekapni a vaskriskáról (vaslemezről) a lapátra s vinni a szortírozó helyre..Többen, — azok a gyerekek, akik reggelit vittek be, — míg az édesapák reggeliztek, próbálgatták, hogy elég ügyesek-e ahhoz, hogy le tudják kapni az üveget. Gyula már gyermekkorában megpróbálta a kikópresgepen a fújtatást is. (A présgépen a formát becsukni, ráhúzni a levegőt.) A préselést nem próbálta, de merített, pedig alig érte fel a merítőlyukat. A merítés egy aránylag kisnövésű gyermek számára elég komplikált volt. A vasrúd végén lévő masszagumóra kellett a merítőlyukból a forró, folyékony üveget rátekerni, kihozni és becsurgatni a vasformába, ahol a préselő elnyírta, utána fújtatták — alulról kompresszorból — levegővel. Ez piszkos, egészségtelen munka volt, mert a vasformát olajozni kellett, az olaj a forró üvegtől füstölt, mely visszavágott az ember arcába. Mondta is édesapjának, hogy ez a munka nem tetszik. Ezután már a fazekas kemencén próbálgatta a szakmát, az alapfogásokat, az elemi kísérletezéseket. Merített, sikerült a bankát kifújni, megforgatni, s nagy örömére poharat formálni. Az általános iskola elvégzése után a fazekas kemencére kérte magát behordónak. Más munkát, szakmát illetően élménye nem volt, egyedül csak az Üveggyárban szerzett tapasztalása volt az, mely már gyermekkorában meghatározta jövőjét a szakmát illetően. 1953 nyarától 1954 őszéig behordó, ill. bankaforgató volt az üveggyárban. Behordóként több brigádban megfordult, a művezető irányította egyik csoporttól a másikhoz. Nyáron reggel 4 órától délig dolgoztak, — a nagy meleg miatt. Akkor csak egy műszakos termelés folyt. A fazekason éjszaka olvasztottak és nappali műszakban termeltek. Nem volt folyamatos az olvasztott üveggel való ellátás, mint most a kádkemencén, ahol automata adagolja az anyagot. Gyulának e több, mint egy év alatt megtetszett az üveges szakma. Édesapja és testvérei mégis a lakatos szakmára bíztatták. A család „határozatának" eleget téve jelentkezett lakatosipari tanulónak. Négy hónap után, 1954 decemberében visszament az üveggyárba az l-es fazekasra a kelyhesekhez bankaforgatónak. Az a négy hónap, melyet a lakatos mesterség tanulására fordított, nem jelentett számára semmit. A lakatos szakma elsajátításának hátatfordított, s ennek két oka volt : a tanulóidőt két évről három évre emelték fel; alacsony órabért helyeztek kilátásba, mint lakatos segédnek is. A család megélhetéséhez pedig minél hamarabb és minél nagyobb összeggel kellett hozzájárulnia. Mikor a család akaratának ellenére visszament az üveggyárba dolgozni, az édesapja figyelmeztette, hogy igyekezzen, úgy tanuljon, hogy szép szakma az üveges 152