Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században

Sándorra sokszor a munkatársai haragudtak is, hogy annyira hajtott, igyekezett. A munkásmozgalomban, s egy esetleges sztrájkban való részvétel pedig veszélyeztette a kenyérkereseti lehetőséget. Ezért nem kockáztatott. Sándor a házasságkötése után az anyósához költözött. Anyagi természetű dolgok miatt összekülönböztek és feleségével Baglyasaljára, Sándor édesanyjához mentek lakni. Ott sem érezték jól magukat, végül is albérletbe költöztek Zagyvapálfalvára, ahol egy Bara nevezetű család kiadta az egyik szobáját. Hálószobabútort hitelbe, részletfizetésre vettek, konyhabútort kisiparosnál készítettek, szintén részletre. Ebben az albérleti szobában lakott a család a második világháború kitöréséig, ill. Magyarországnak a második világháborúba való belépésóig. Akkor Forgách-telepen a Stadler József tulajdonát képező volt istállót bérelték ki lakás céljára. Négy gyermekük a zagyvapálfalvai albérletben született. 1943-ban Váradi nevezetű üveggyári asztalos a tulajdonostól megvásárolta az istállóból átalakított lakást, tehát el kellett hagyniok a bérleményt. Sándor az üveggyár akkori térmesterétől (ma gondnok) kért segítséget, hogy családjának fedél legyen a feje felett. Nagy szerencsének tartotta, hogy a gyár tulajdonában levő munkáslakóházak egyikében (jelenleg Hajek Rezső u. 18.) egy szoba-konyhás spejzos lakást kapott. (A mai napig is ott lakik.) A gyár közvetlen szomszédságában már 1983-ra — az üveggyártás megindulásának évében — felépült néhány munkás lakóház, melynek lakásait a külföldről letelepített mesterek és szakmunkások részére tartották fenn. 1894-ben az üveggyárban foglalkoztatott munkások száma 120 fő, 1904-ben 350 fő. A mesterek és szakmunkások kétharmad része idegen nemzetiségű volt, a segédmunkásokat és a napszámosokat a környékről toborozták. A létszámadatokat alapul véve érthető, hogy a gyár által építtetett kolóniai lakásokat a mesterek és szakmunkások kapták. A létszám növekedésével a századforduló utáni első években még néhány munkáslakóházat építettek, de 1909—1925-ig újabb munkáslakások nem épültek. 1926-ban a gyár újraindulásával épült egy 16 lakásos munkásház,

16 s ezt követően már csak 1929-ben bővítették a gyári lakótelepet. A gazdasági világválság kezdő évében épült új munkáslakház a palacküveggyár üzleti jelentésében 58 442,62 P értékkel szerepel. A századforduló táján épült munkáslakházak javítására 1929-ben 19 858,78 Pengőt fordítottak.

17 A gyártelep munkáslakóházainak állapotára utalnak azok az adatok, melyek a gyár igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentésében olvashatók. 1937-ben eltervezték, hogy a következő évben a munkáskolóniában az összes külső villanyvezetéket a transzformátorházból kiindulólag újra fektetik, mert a legnagyobb mértékben tűzveszélyesek. A költség előirányzat 10 000 P. Ugyancsak tervezték erre az évre a munkáslakások kiszárítását és rendbehozatalát, mely már semmiképp sem tűrhet halasztást. ,,A teljesen átnedvesedett falakról a vakolat kívül-belül állandóan lehullik, a padlók ennek következtében ki vannak rothadva. A munkáslakások átalakítására és új lakóházak építéséhez szükséges költség cca 150 000 P."

18 Ez utóbbi költségvetési tétel az igazgatósági ülésen törlésre került. 1938-ban viszont jelentették, hogy ,,a régi munkásházainkat víztelenítettük és kivétel nélkül rendbehozattuk. Az igazgatóság engedélyével 6 új fürdőszobát állítottunk fel a munkáskolóniákban." Munkáslakóház fenntartására 1938-ban 16 091,46 P-t fordítottak.

19 A munkáskolónia víztelenítésének befejezésére és vízvezeték szerelésére 1939-re cca 50 000 P-t irányoztak elő. Ismét szerepeltették előirányzatként az új villanyvezeték lefektetését kb. 15 000 P értékben.

20 1939-ben költségként jelentették, hogy új munkáslakóházat építettek, melynek költsége 119 656,84 P. A munkáslakóházak fenntartására 10* 147