Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)
Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században
gyen számolt be: „Súlyos terhet jelentett az üzemben a fizetett szabadságok kérdése." Ugyanis a költségkihatás 1938-ban kb. 24 000 P. (1943-ban 64 483,90 P.) 1 * Sándor saját állítása szerint a gyárban uralkodó körülmények miatt a szakmai ranglistán mindig középen helyezkedett el. Rangja néha a középtől lejjebb csúszott, de a középtől feljebb soha, — egészen a felszabadulásig. Mindig proletárnak tartotta magát, de politikailag a nagy átlaghoz tartozott, mindig középen helyezkedett el. Nem tartozott a munkásság forradalmi szárnyához, de a munkásság üzemi megmozdulásában, sztrájkjában csatlakozott a többséghez, azokhoz a munkásokhoz, akik sorsuk jobbításáért, béremelésért indítottak harcot. így, amikor 1929. április 24-én a présműhelyben mintegy kilencvenen sztrájkba léptek, Sándor is ott volt a munkabeszűntetők között. ,,A munka beszüntetését az idézte elő, hogy a gyárvezetőség 24-én hirdetményt ragasztatott ki a gyárban, amelyen a présműhelyben dolgozó szaktársainknak tudtul adja, hogy a munkabéreket azonnali hatállyal 10, 15 és 20 százalékkal leszállítja. A hirdetmény megjelenése után a présnél dolgozó szaktársak rövidesen leálltak." — írta az Üvegipari Munkás. 15 A présmunkások bérsztrájkja alkalmából Sándor is azokhoz a munkásokhoz csatlakozott, akik annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy az Owens gépet, — ahogy ők nevezték: karácsonyfát — ki kell dobni és majd gondolkodnak a gyár vezetői. Ez a vélemény a munkásmozgalom alacsonyabb színvonalát, (a géprombolás tovább élését) tételezi fel, mely az 1920-as évek végére már túlélt felfogás volt. E sztrájk alkalmával Sándor felkereste a Munkásotthonban Németh Alajos szociáldemokrata párttitkárt, segítségét kérve, aki azonban elzárkózott attól, hogy a sztrájkoló munkások oldalára álljon. Az elutasító magatartást követően Sándor nem politizált, nem vett részt a gyár politikai életében és mozgalmában, nem vett részt sztrájkokban. Ezen elhatározását erősítette az a tapasztalat, melyet a Munkásotthonban szerzett. A felszabadulás előtt gyakran megfordult a szociáldemokrata helyiségben, s többek között olyan tapasztalatra is szert tett, hogy akik a munkásotthon vezetőinek jobban hízelegtek, azoknak Szenthe László tanácsos jobb munka- és kereseti lehetőséget biztosított a gyárban. Sándor ezzel nem élt. A munkásotthonban ugyanakkor találkozhatott baloldali meggyőződésű munkásokkal is, de velük meghatározó kapcsolatba nem került. Sándornak a politikai mozgalommal kapcsolatosan elfoglalt álláspontját döntően nem Németh Alajos MSZDP titkár elutasító magatartása váltotta ki, hanem a gyermekkorából hozott élményanyag, melyben mélyen élt a gyermekmunka, a nélkülözés, a szegénység, a kenyér féltése. Sándor 1932. október 22-én házasodott meg. Egy zagyvapálvafalvi bányászcsalád félárva leányával, Liptai Erzsébettel kötött házasságot. Összesen nyolc gyermekük született, melyből öt ma is él, s valamennyien az üveges szakmát választották: János, Sándor, Imre, Gyula, Tibor. Felesége 1928-tól az üveggyárban dolgozott, volt cserépválogató, leadó, vagon pakoló. A gyermekek születésével megszakította munkaviszonyát, majd mikor a gyermekek felcseperedtek, ismét visszament dolgozni. A gyár mosodájából ment nyugdíjba. Sándornak az a vágya, hogy a család ne haljon ki, a gyermekek születésével teljesült. Gond csak az volt, hogy hogyan neveli fel a sok gyermeket. A feleségével együtt mindkettőjüket csak egy gondolat vezérelte: minél több pénzt keresni, — ez volt az életelemük, — hogy a család ne szenvedjen szükséget, hogy keresetükből jusson az alapvető élelmezési és ruházkodási szükségletekre. S hogy keresetük legyen, szükség volt a gyárra, a munkahelyre, mely a kereseti lehetőséget biztosította. 146
