Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Közlemények - Vonsik Ilona: Egy munkásdinasztia élete a XIX–XX. században

akkor újra beindult üveggyárba nyert felvételt. Terve, elképzelése, hogy másutt is kaphat munkát, vagy választhat esetleg szakmát, — nem volt. 1926. október 22-én kezdte a munkát az üveggyárban.

13 Tizenhat évesen egy számára addig ismeretlen mesterség elsajátítására vállalkozott — mesterek segédletével — sikerrel. De addig meg kellett küzdenie a hőséggel, az olvasztott üveg súlyával, bizonyítani kellett ügyességét, szorgalmát, rátermettségét. Behordóként 50— 60 literes ballonokat hordott a hűtőbe. Alacsony termete és fiatal kora ellenére ügyesnek bizonyult e nehéz fizikai munkában. Az üvegfúvó mestereknek tetszett a szorgalma és munkabírása, javasolták, hogy tanulja meg az üveges szakmát. De mikor tanulhatja a szakma elemi fogásait egy behordó fiú ? Csak akkor, amikor arra ideje, a gyakorláshoz tere, munkahelye van. Erre pedig csak az étkezési idő szolgált, amikor a segédek és mesterek letették a szerszámot. Sándor gyorsan bekapta a reggelijét (vagy vacsoráját) s ment a kemencére. Tanulta, hogyan kell meríteni, mószerolni, befújni. 1928-ban azt mondta neki az öreg Pléschinger Gyula németajkú üveges mester, hogy „Te gyerok, én látom te vagy ügyes, menjél oda kikógép meríteni." S a mestert nem illett visszautasítani. A Palacküveggyár szakmai elitjét még az 1920-as, 1930-as években is a német, szlovák és cseh üvegesek alkották, akik többségükben féltve őrizték szakmai tudósukat, s nem szívesen vették, ha a szakmai fogásokat nyíltan ellesték, mert csak „ellopni" lehetett, módszeresen eltanulni nem. Ha a magyarok jobbat, szebbet tudtak, az az idegenajkú mestereknek nem tetszett. A szakma elsajátításához szükséges ismereteket akkor még nem tanították iskolában, szakmunkásképzés nem volt, viszont a szakma magas színvonalon való müvelését csak az országon túlról betelepített munkások tudhatták magukénak. A német, szlovák, cseh munkások pedig maguk között anyanyelvükön beszéltek, tehát aki nem értette nyelvüket, vagy nem rendelkezett jó szemmel és ügyes kézzel, az 10—15 évig is tanulta a szakmát a saját kárán is. Sándor szerencsés volt, hiszen egy idegenajkú mester irányította a présgépre, merítőnek. Ez már komoly szakmai előrelépésnek számított. 1500—1600 fokos kemencéből 1000—1600 db merítést végzett egy műszak alatt 4—5 literes üvegekhez. Kb. egy évig volt merítő, miután Fülöp Pál fiatal hutamester javasolta, hogy ne merítőként dolgozzon, hanem préselőként. Vállalta a préselő beosztást, ahol 1965-ig, nyugdíjaztatásáig dolgozott. Míg a présgépen merítő volt a beosztása, addig a merítő volt a 4 fős munkacsapat vezetője, (merítő, fújtató, préselő, behordó) 1928-ban heti 60—70 Pengőt keresett. Mikor préselő lett, változott a munkahelyi ranglista is, akkor már a préselő lett a munkabrigád vezetője, s beosztottja volt a merítő is. Préselőként is 60—70 Pengőt keresett hetente. Ez a bér már szép fizetésnek számított nemcsak a szakmán belül, hanem általában a munkások átlagkeresetét is figyelembe véve. A bérezés a teljesítmény függvénye volt, tehát érdeke volt mindenkinek, hogy többet termeljen, minél kevesebb selejttel. Igen sokféle terméket állítottak elő a présgépen: sörös, boros, tintás, szidolos, gyógyszeres üveget stb. A 60—70 Pengős szép fizetésnek számító bér azonban nem 8 órai munkaidőben végzett termelés ellenszolgáltatása volt. Az 1930-as évek végéig az üveggyárban 10— 12 órát dolgoztak a munkások. Reggel 6 órától este 6 óráig tartott egy műszak, ekkor termeltek s éjszaka fűtötték a kemencéket, olvasztották az üveget. A munkaviszonyban eltöltött évek után járó fizetett szabadságot csak 1938-tól vezették be, melynek kihatásáról az igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés imí10 145