Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Tanulmányok - Taxner-Tóth Ernő. A Mózes dráma színpadi élete

egyéniségek is csak korlátozott mértékben gyorsíthatják. Főleg azáltal, hogy tudják — jól tudják —, mit, mikor és hogyan kell tenni a termés érdekében. Mert tenni kell, ez számára nem vitás ; ugyanúgy, ahogy hivatott vezérre is szükség van. Az idő tényező azonban itt olyan mértékű nehézséget okoz, hogy az Akadémia bírálói egy igen határozott és az idő sűrítettségének, rövidre szabottságának nagy jelentőséget tulajdonító dramaturgiai elv meggyőződéses híveként okkal minősíthették döntő tényezőnek az epikus jelleget. III. A bíráló bizottság döntése azt jelentette, hogy a Mózes Madách életében nem kerülhetett színpadra. Még azután is soká kellett várni, míg a lelkes és tehetséges kolozsvári színész-rendező, E. Kovács Gyula (egyébként a költő nagy tisztelője, aki verset is írt köszöntésére) 1888-ban be nem mutatta.

33 Az előadás országos visszhangot váltott ki, de nem volt elsöprő erejű. Kritikáiból úgy látszik ecsedi Kovács Gyulát főleg Madách retorikája ragadta meg. Egressy Gáborhoz hasonlított színészi alkatát figyelembe véve valószínűnek tarthatjuk, hogy a Mózes szerepeiben kínálkozó pátosszal, érzelemmel teli szövegekben látta az előadás sikerének a lehetőségét. B. — talán a nógrádi származású Béri (Moravcsik) Gyula

33

— aki a Fővárosi Lapok 1888. február 28-i számában beszámolt az előadásról, dicsérte a vállalkozást, de sokallta a dagályt, és megemlítette, hogy némi húzás a darab előnyére vált volna. „Kétségtelen, hogy a sztregovai nagy gondolkodó inkább hitt »Mózes «-ének, mint »Az ember tragédiájának« színpadra vihetőségében — írta —, mert a »Mózes« kerekebb formájú mű, mint a sok képre, színre oszló »Az ember tragédiája«, de hogy a drámai lényeg mennyire fölötte áll a külalaknak, azt a két színműi költemény színpadi hatása bizonyítja ... [A Mózes] egy nagy elme drámaiság nélküli terméke . . . Hiányzik belőle a tragikai személy, tragikai szenvedély, tragikai összeütközés és tragikai katasztrófa." A helyi sajtóban azonban Madách és a kolozsvári előadás védelmezőt is talált. Esztergár László például (az Erdélyi Híradóban) igyekezett kimutatni Madách művében a hiányolt tragikai elemeket.

34 A közönséget azonban ugyanúgy nem tudta meggyőzni, ahogy az utókort sem. Az első Mózes bemutató bizony nem aratott átütő erejű sikert. Harminchét évvel később e kolozsvári előadás nagy színésznője, Fáy Szeréna is ott ült a következő bemutató főpróbájának a nézőterén, amint azt Szász Károly beszámolójából tudjuk.

35 Madách könyvtárba utasított művének újabb színpadra állítása minden bizonnyal Hevesi Sándor érdeme volt, aki úgy vélte, hogy a „Mózes a legnemesebb és leghatásosabb magyar történelmi drámák közül való és eminenter színpadi alkotás. Hogy eddig könyvdrámának nézték, erről Madách igazán nem tehet." A drámai idő sokat vitatott kérdéseben a Peer Gynt példájára hivatkozik: ott a hős a történet elején ugyancsak fiatal, a végén pedig öreg. Az epikus jelleg védelmében arról beszél, hogy Shakespeare műveiről is sokszor el lehet mondani ugyanezt. Fő mondanivalója azonban az, amit az írásának címe is hangsúlyoz: a Mózes „a magyar nemzet drámája. — Madách a magyarság nagy politikai drámáját csak ebbe az allegorikus mezbe öltöztethette". Olyan mű tehát a Mózes, mint Tompa Mihály egykor sokat idézett híres verse, A madár, fiaihoz. Sőt Hevesi tényleges párhuzamokat is keres: a főhős személyét Széchenyire vezeti vissza. Mondanivalóját számos — és kétségtelenül fontos, hazafias gondolatokat megszólaltató — idézettel támasztja alá, csak a drámai hatások kimutatására hiányoznak az érvei.

36 130