Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)
Tanulmányok - Taxner-Tóth Ernő. A Mózes dráma színpadi élete
sel párhuzamban. 30 Schiller neve inkább a mű érzelmi fűtöttsége, indulati telítettsége, igényes jellemrajzai miatt juthat eszünkbe, meg azért, mert a téma őt is megkísértette. Die Sendung Moses című művét azonban Madách aligha ismerte, hiszen magabiztosan írta Nagy Ivánnak, hogy tudomása szerint előtte ismert költő nem dolgozta föl a Mózes-témát. 31 Ha közvetlen hatásokat hiába is keresnénk a Mózesdrámában, biztosra vehető, hogy Madách egyrészt sok drámát ismert a klasszikusoktól a történelmi dráma első magyar művelőiig, Kisfaludy Károlyig, Vörösmartyig, Tóth Lőrincig és a legdivatosabb színpadi szerzőkig, Eduard Schenkig, Charlotte Birch-Pfeiferig. Másrészt tudatosan tért vissza a Mózes-dráma szerkezeti fölépítése során arra a jól kitaposott ösvényre, amelyen járva színpadi sikert — a kor felfogása szerint — egyedül remélhetett. A Mózes-drámát indító konfliktus a származásnak és hovatartozásnak izgató kérdését állítja előtérbe. A társadalom legfelső körében nevelkedett, eredetéről mit sem sejtő Mózes mélyen lenézi a rabságban tartott zsidóságot. Ebbe a Bibliából ismert képletbe Madách egy új elemet is beleszőtt, amit ugyan a régebbi magyar történelemből is meríthetett volna, de minden bizonnyal legfrissebb politikai tapasztalatai késztették fölvetésére. Akárcsak a Pharao Mózest, a Habsburg-udvar is sok magyart — főleg magyar származású arisztokratát — nevelt föl a maga szellemében, és kínált számukra korlátlan érvényesülési lehetőséget cserébe nemzeti érzéseiknek elfelejtéséért. E kérdést egyrészt Széchenyi István életének öngyilkossága fényében újból előtérbe került tanulsága, másrészt a negyvenkilenc utáni „passzív rezisztencia" elvét megsértő, a szabadságharcot eltipró hatalomhoz csatlakozott magyarok — Madách és a hozzá hasonlóan gondolkodók szerint — nagy száma vethette fel. Madách Mózes vezéri képességeit — a drámai hős szerepéhez nélkülözhetetlen kiemelkedő emberi képességeken kívül — a Pharao udvarában kapott neveltetéséhez vezeti vissza. Mózes neveltetésében két tényező játszott döntő szerepet: a szabadság szelleme és a magas színvonalú tudás. Abban a tudatban nőtt föl, egyénisége úgy alakult ki, hogy az erkölcsön és az igazságon kívül semmi nem korlátozza akaratának a megvalósítását. Adott helyzetéből azt persze nem vehette észre, hogy ezt az erkölcsöt és igazságot a Pharao országában uralkodó rend határozta meg. Annál kevésbé, mert gyermek- és ifjúkorát nem a gyakorlati élet feladatai töltötték be, hanem a tanulás, a fölkészülés későbbi vezető szerepére. A tanulás egy nagy műveltségű, bölcs, a reá bízott ifjú szellemi képességeit kifejleszteni tudó nevelő irányításával. Származását tekintve maga Madách is egy kiváltságos réteghez tartozott, a reformkor neveltjeként azonban a polgári átalakulás meggyőződéses híve volt. A származási előjogok elleni tiltakozás is közrejátszott tehát a dráma indításában, de azzal a korabeli magyar nemesség igen jelentős részére jellemző tudattal, hogy a társadalmi változás korában a kedvezőbb körülményeikből adódó műveltségi többlet, neveltetési előny kötelességükké teszi a vezető szerep vállalását. Mózes származásával kapcsolatban még egy rövid kitérőt kell tennünk. A XX. század zsidóüldözéseinek ismeretében Madách műve különös felhangot kap. A dráma megírásának kora is ismerte a zsidókérdést: a „levegőben lógott" az 1867-es törvényekben végül megvalósított emancipációjuk. Itt azonban sokkal inkább arról van szó, hogy a költő a Bibliában találta meg azt a közismert történetet, amiben mondanivalóját kifejezhette — és elrejthette. Elrejteni nyilván a hatóságok elő akarta, de jó lenne tudni, hogy vajon az Akadémia idézett bíráló bizottsága észrevette-e a fölvetett kérdések időszerűségét ? A nemleges válasz azért is meglepő lenne, mert abban az időben még élhetett a köztudatban — Madách ezzel nyilván számolt 128
