Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Tanulmányok - Taxner-Tóth Ernő. A Mózes dráma színpadi élete

— Szontágh Pállal és Pulszky Ferenccel együtt szerkesztett maróan gúnyos epigrammagyûjteményben megtalálhatjuk. A 41. számú, Bepeczky Ferenc t. b. című epigramma első szakasza aztán majdnem szó szerint megismétlődik Madách Egy demagóghoz című versében: Mint uj Mózes hozod pusztákra népedet ; Szép szóval tartod azt az ó manna helyett, Elhalt Mózes, de a népé lett Kánahán ; Célt csak te érj, a nép elveszhet a pusztán. Noha az Egy demagóghoz című vers keletkezésének az időpontját nem ismerjük, bizonyítottnak tekinthető, hogy egyrészt a jó és rossz vezér, másrészt a vezér és a vezetett nép viszonyának kérdése már igen rég foglalkoztatta Madáchot. A népről egyébként, még azután a nagy megrázkódtatás után is, amit az okozott, hogy Mária testvérét román parasztok 1849 nyarán agyonverték, abban a reményben írt keserű sorokat, hogy sorsa a körülmények következménye: „De hogyha a nép is megnemesül, Ha emberré lesz, gondolkodni fog ..." (Mária testvérem emlékezete)

29 Mózes és a ,,rab Izrael" témája — nyilván a Biblia hatására — egész életében foglalkoztatta Madáchot: fölbukkan az előbbieknél minden bizonnyal későbbi Intés című versében is. Nagyobb szabású irodalmi fölhasználására azonban csak azután gondolt, hogy a Bach-korszak sötét éveiben sokan keresték gondolataik kifejezésének a lehetőségét allegorikus formában. Valószínűleg hatott Madáchra Petőfi nagy verse, A XIX. század költői is. A Biblia, mint új eszmék hirdetésének eszköze, az irodalomnak ősi kincsesháza : történeteinek fölhasználásával, nevezetes példázataira való hivatkozással Madách sokszor találkozhatott. A Mózes-dráma eszmevilága azonban semmiképpen nem vezethető vissza megnevezhető forrásokra — kivéve persze magát a Bibliát, amit Madách — mint a legutolsó időkig minden tanultabb ember — alaposan ismert. A Mózest közvetlenül megelőző Tragédia hatalmas gondolati építményében alig vehető észre, hogy Madách a belső és külső világ viszonyából indul ki. Az emberi jellem formálódásának folyamatát vizsgálva jut el a címben kifejezett általánosításig. Mózes konkrétabb, személyhez és meghatározott nemzethez kötött drámájában a költő három összefonódott tényezőre összpontosítva merőben más eredményre jut. Az egyén — megküzdve önmagával, vágyaival, mindennapi érdekeivel — felül tud emelkedni önmagán, ki tudja teljesíteni életét, meg tudja valósítani legmerészebb célját is; igaz, az élete árán. A vezér sikerrel veszi föl a harcot az ellenséges, idegen és közönyös világgal, rákényszeríti akaratát a környezetére ; de nagy árat fizet ezért : életében magányosságra van ítélve, sem a szerelemben, sem a családban, sem a barátságban, de még az eszmeszövetségben sem találhat társra. A pillanatnyi kis érdek pedig hiába védekezik az erőszak ellenében, hiába áll ellen a változtatási szándéknak, szükségszerűen alul marad a következetesen érvényesülő erőszakkal, vagy a helyzet tarthatatlanságából fakadó kényszerű cselekvéssel szemben, s így a történelmi folyamatban — egy tágabb időkereten belül — lényegében alárendelt szerepet játszik. Erre a hármasságra épül Az ember tragédiáján&k híres zárótételét — ,,Ember küzdj, és bízva bízzál" —• igazoló remény Kánaán elérhetőségére. Az ember tragédiája után Madách a Mózesben visszatért az öt felvonásos drámaépítkezés hagyományához, amit azonban nem vett egészen szigorúan. A felvonások nem szorosan zártak, a III. például a IV. elején folytatódik. Találó Hevesi Sándor észrevétele, aki Shakespeare epikus történeteket földolgozó drámait látta a Mózes127