Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Tanulmányok - Taxner-Tóth Ernő. A Mózes dráma színpadi élete

jenek, a „provizóriumnak" a bevezetése november 5-én mindössze tizenegy nappal előzte meg a Mózes befejezését. A dráma tehát olyan politikai légkörben fogant, amikor sokan úgy érezték, eljött —• illetve hamarosan eljöhet — a nemzet szabadulásának a pillanata, ha akad egy vezér — Széchenyi halála után, Kossuth távollétében —, aki kiragadja a megalkuvás, beletörődés kátyújából. Amikor a Mózest írni kezdte, Madách még nem láthatta Teleki későbbi szerepét. Azt a Deák-képet pedig, amit Kemény Zsigmond és köre 1850-től igyekezett — Kossuth ellenében — fölépíteni

25

, s ami nem mindenben fedte a nemzeti függetlenség és társadalmi haladás legfontosabb elemeihez következetesen ragaszkodó negyvennyolcas igazságügy-miniszter tényleges elveit sem; sokan fogadták fenntartással. A dráma kidolgozásának az időszakában fölgyorsult események igazolták — vagy igazolni látszottak — a költő kérdéseit a rabságból kivezető vezér személyére és az ígéret földjének elérhetőségére vonatkozóan. Mégis úgy érezhette, elmúlt a Tragédiában megszólaltatott kétségbeesés, el a töprengés, a meditáció ideje; cselekedni kell, új megoldásokat, új utakat kell találni. Ahogy Mózes mondja : Oh, jaj, ne hozz nékem ős szokást, Ne régi törvényt. Minden léptem új. Nem a múltnak fejlesztem én virágát, De újat kell a semmiből teremtnem, S nem korlátozhat törvény, vagy szokás. Az ember tragédiája és a Mózes egyaránt arra a gondolatra épül, amit Sőtér István így fogalmazott meg: ,,A nemzeti függetlenség igenlése . . . adhat csak értela történelemnek."

26 Ez a politikai gondolat mindkét műben a szabadság filozófiai fogalmára épül. Mezei József úgy véli, Madách ebben Tarczy Lajos fölfogását követi, aki szerint az ember „a szabadsággal egyenlő. A szabadság forrása és mércéje pedig az akarat. Itt nemcsak valamiféle teológiai szabad akaratról van szó, hanem mozgásról, erőről, cselekvőképességről is." Tarczy tehát — írja Mezei — „nemcsak evidenciának tartotta a szabadságot ,hanem olyan természeti jognak, állapotnak, amelyet az ember tetteiben újrateremt."

27 A drámának egyfelől társadalmi feltétele a polgári szabadság, másfelől viszont a cselekvés szabadságának a műfaja is. A Mózesdráma filozófiai gondolatvilágát azonban Tarczy eszméinél minden bizonnyal erősebben befolyásolta a bizonyítottan olvasott Hegel hatása. Madách Mózese — a Bibliában előadott történet keretein belül — egyrészt a maga cselekvési szabadságában látja önmegvalósításának a lehetőségét; másrészt azért képes a vezéri szerep betöltésére, mert előélete (neveltetése) során nem kényszerült hitvány szolgasorba, nem lett a rabságból adódó cselekvésképtelenség áldozata. Sőtér István részletesen elemezve Madách népszemléletét, arra a következtetésre jut, hogy a Mózes kiegészíti azt, amit a költő a Tragédiában a tömeg történeti szerepéről mondott: egy mondat máosdik felét közli velünk.

28 Ám a hosszú rabság következtében „hitvánnyá" vált nép megmentése olyan cél, ami egy emberöltőn belül elérhetetlen ; a vezérnek végül is föl kell áldoznia magát azokért, akik többször akadályozták, mint segítették küzdelmét. Mózes tragikus végzete, hogy küzdelmének végső sikerében nem részesülhet személyesen: népét másnak kell az ígéret földjére vezetnie. Az ember számára megadott idő és a történelmi folyamatok idő igénye kerül itt egymással szembe; s az egyén sorsa, hogy műve a közösség életébe épülve hozza meg igazi — immár személytelen — eredményét. A Mózes-dráma alapkérdését már az 1844-ben Vay alkancellárnak bemutatott 126