Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)
Tanulmányok - Taxner-Tóth Ernő. A Mózes dráma színpadi élete
különlegesen erős művészi bizonytalanság, amit csak a Tragédia írásakor sikerült legyőznie. A nagy mű mellett az összes többi drámákról és drámai kísérletekről okkal mondott a Madách-irodalom egyértelműen elmarasztaló ítéletet. Általában csak Az ember tragédiája gondolatvilágára utaló elemeket szokás kiemelni bennük. Elsőnek Keresztury Dezső figyelt föl rá, hogy „— még a legalaktalanabb zsengék is — tele vannak izgalommal, feszültséggel, vastag hamu rétegek alatt mindegyre felizzó parázzsal". 14 Tegyük hozzá: mindez nem csupán gondolati anyagukban mutatható ki, hanem egyes jeleneteikben is. Sőtér István is szól erőteljes drámai jelenetekről. Ilyennek tartja például a Mária királynőben Mária és Zsigmond lélektanilag jól előkészített esküvőjét vagy a Csak tréfában Lórán megőrülését. 15 Sorolhatnánk ezek mellé más olyan jeleneteket is, amelyekben határozott színpadi elképzelések érvényesülnek. Az elsőben két ellentétes erő találkozik. A második a kor színészei (és színműgyártói) által különösen kedvelt magánszám lehetőségét hordozza. Noha a túlburjánzó retorika — amire ugyancsak bőségesen láthatott a korabeli színpadon példát — Madáchot is gyakran elragadja, ezekben a színművekben jól érzékelhető az a törekvés, hogy a cselekmény megjeleníthető legyen. Vagyis ellentétben sok nagy elődjével — például Vörösmartyval — Madách a dráma lényeget nem a kimondott szóban, hanem a szereplők cselekedeteiben látta. Arra törekedett, hogy harsány érzelmi kitörésekre, szélsőséges indulati megnyilvánulásokra, váratlan csapásokra futtassa ki a cselekmény egyes szakaszait. Szándékát ritkán tudta ugyan megvalósítani, de határozottan kereste azokat a megoldásokat, amelyeket a színpadon látott melodrámák alapján mintaszerűnek vélt. Legalább annyira színházi, mint olvasási élményeire vezethető vissza Halász Gábor találó megállapítása Madách ,, Sturm und Drang" lendülettel papírra vetett drámáiról, amelyekben „tiszta szívek esnek áldozatul az önkény, a gonoszság, a gyávaság mindenkori szövetségének, férfi erőt aláz meg női szeszély, az értelmet őrületbe kergeti a végzet, az ártatlanokat bűnbe sodorja a vaksors. Mint epe fröcsköl szét a sok keserűség, égi és földi igazságtalanságokról, a világ romlottságáról, tettető barátokról, nyílt ellenségekről. Es főleg a kedves és veszedelmes, szelíd és mérgező nőkről, akik a férfiaknak akkor is bajt okoznak, ha javukat akarják, s akik akkor is kellenek, ha romlást hoznak [... ] A lényeget próbálta megragadni a maga gyötrődő lelkében, százada vajúdó szellemében, egyénen és koron túl az emberlét végső értelmében." 16 Nyilvánvaló, hogy Halász Gábor, Madách összes műveinek kiadója is Az ember tragédiájának a hatása alatt olvasta a korábbi drámákat, s bizonyos kérdéseket visszavetítetett. így némileg fölerősítetette a költő élettapasztalatait, különösen a férfi-nő viszonyra vonatkozóan. A Mózes-drámában ezek persze teljes mértékben érvényesülnek. Ugyanakkor viszont a fiatalkori lendület, érzelmi fűtöttség, pátosz, a romantikusan szélsőséges ember- és világszemlélet, továbbá mindezeknek a következményeként az egyes jelenetek belső művészi egyensúlyának a megbomlása sokkal erősebben kísért a Mózesben, mint a lényegesen nagyobb önfegyelemmel megírt Tragédiában. II. Még alig száradt meg a tinta Az ember tragédiája utolsó sorain 17 , amikor Madách Imre 1860. június 9-én elkezdte írni új drámáját, a Mózest. Talán éppen megkapta Arany János november 5-i beszámolóját a Tragédia első négy színének a fölolvasásá124
