Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Tanulmányok - Staud Géza: Az ember tragédiája színrevitelének néhány kérdése

Mindezt Az ember tragédiájává, alkalmazva mint első kérdést tisztáznunk kellene, vajon Madách maga színpadra szánta-e művét, vagy sem. Az irodalomtörténet mind a mai napig rendületlenül hirdeti, hogy a Tragédia „drámai költemény", amely nem színpadra, hanem olvasmánynak készült, akárcsak a Faust, és színpadra kerülése száz esztendeje, 1883. szeptember 21-én nem szükségszerű esemény, hanem Paulay esetlegesnek minősíthető Ötlete volt, amely véletlenül sikert aratott és a darab mind a mai napig sikerrel kerül színre. Ezzel a szemlélettel szemben azonban számos kétséget támaszthatunk. Madách ugyan drámai költeménynek nevezte, de közelebbről nem határozta meg a Tragédia műfaját, amelyből esetleg útmutatást nyerhetnénk színpadi szándékára vonatkozóan. Viszont a Tragédia előtt, sőt még utána is egész sereg darabot írt, amelyek életében sem kiadásra, sem színpadra nem kerültek, de egyértelműen bizonyítják a színpad felé való orientáltságát. 1861. október 3-án Aranyhoz írott levelében — tehát éppen akkor, amikor Arany a Tragédián dolgozik — még tanácsot is kér tőle Csák Máté című darabjának színszerűségére vonatkozólag és a levélhez csatoltan elküldi neki a darab kéziratát. Hogy ezek a darabok kéziratban maradtak és színpadra sem kerültek, természetesen megmagyarázható abból, hogy az önkényuralom idején Madách politikailag gyanús, börtönviselt, megbélyegzett ember volt, akinek műveit a cenzúra sem engedte volna kinyomatni, s a Nemzeti Színház sem merte volna előadni, még akkor sem, ha remekművekről lett volna szó. Mindezek után felmerül a kérdés, hogy Madách miért éppen a Tragédiát ne szánta volna színpadra ? Hiszen még Gyulai is azt írta az Összes Művek előszavában (1880), hogy a Tragédia előtt írott művek, teljes képét nyújtják a költő fejlődésének, s egyszersmind kulcsot szolgáltatnak főművéhez". A másik nyomós érv, amely Madách színpadi szándékára utal, hogy a Tragédia tele van színpadi utasításokkal — méghozzá a rendező számára igen hasznos — tájékoztatásokkal, amelyek a színhelyre, a színészek játékára, hangsúlyára, mozgására stb. vonatkoznak. Oldalakon keresztül idézhetnénk ezeket az instrukciókat, amelyeket később Paulay fel is használt rendezéséhez. (A Faustban viszont alig van efféle színpadi utasítás.) S bármennyire nem veszik általában tekintetbe a rendezők a szerzők (többségében valóban szakszerűtlen) színi utasításait, számunkra annyit mindenképpen elárulnak, hogy Madách igenis színpadra szánta a Tragédiát. Még Madách életében, a Vasárnapi Űjság 1863. augusztus 2-i számában olvasható az első hír a Tragédia színpadra állításáról. Molnár György jelenti be, hogy szándékában áll színre vinni Az ember tragédiáját. Molnárt bizonyára kizárólag a darabban rejlő történelmi revü lehetősége vonzotta, és csak szerencsének mondható, hogy nem valósította meg, mert talán örökre lejáratta volna a dráma színpadi hitelét. Viszont miért jutott eszébe Paulaynak húsz év múlva ? Valóban a Faust német előadásai inspirálták volna, mint ahogy azt számos helyen olvashatjuk ? A Színpad 1883. január 21-i számában ad hírt Paulay bécsi utazásáról, ahol látta a Faustot. Ebből nem sok ihletet meríthetett, legfeljebb annyit, amennyit a Tragédia előtti napon a Fővárosi Lapokban megjelent közismert tanulmányában közölt, hogy „színpadi előadásra Az ember tragédiája legalább is van olyan alkalmas, mint a Faust első része és okvetlenül alkalmasabb, mint a második rész." Magam három ízben láttam a Faust második részét, először 1927-ben a Hevesi-féle rendezést, a hatvanas években pedig egy berlini és egy drezdai előadását, őszintén szólva, mindhármat valóságos kínszenvedés volt végignézni, s mégcsak véletlen utalást sem éreztem bennük Az ember tragédiájára. Egész más motívumok indíthatták Paulayt a darab rendezésére. Paulay színész 112