Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve IX. (1983)

Tanulmányok - Staud Géza: Az ember tragédiája színrevitelének néhány kérdése

IX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1983 Az ember tragédiája színrevitelének néhány kérdése Staud Géza A dráma olyan írásmű, vagy ha tetszik, irodalmi múfaj, amelyben csak dialógusok vannak, s hiányzik belőle minden deskriptív és narratív elem. (A kisebb-nagyobb szerzői utasításokat még a színházak sem szokták tekintetbe venni.) Ha ez igaz, akkor honnan tudja meg az olvasó, hogy mi történik a darabban, hol és mikor folyik le a cselekmény, milyenek a beszélő személyek, akiknek csak neve van leírva, milyen korúak, hogyan vannak öltözve, milyen viszonyban vannak egymással, mit csinálnak, amikor hallgatnak, és folytathatnánk a kérdéseket a végtelenségig. A válasz természetesen nem lehet más, minthogy mindezt a párbeszédből kell kikövetkeztetni, mert más mód nem áll a rendelkezésünkre. Vajon képes-e erre az átlagolvasó ? Nyilvánvalóan nem képes. Kétségkívül megérti a dráma olvasható szövegét, de egyáltalán nem, vagy csak nagyon halványan tudja elképzelni, mi rejlik a dialógusok mögött. Ezért is nem szeretnek az emberek drámákat olvasni. De nemcsak az átlagolvasó nem tud a szöveg mögé nézni, hanem nagyon sok irodalmár is megreked az olvasható szövegnél, vagyis a mondatok logikai tartalmánál, s azoknál a szimbólumoknál, amelyekre az írott szöveg utal. Ebből természetesen az is következik, hogy a drámai szöveg nem egyértelműen lezárt, mint egy regény vagy lírai költemény, hanem kiegészítésre szorul. A kiegészítés módját potenciálisan már magában rejti a dráma azáltal, hogy színpadra kívánkozik, ahol vizuálissá válik a színhely, érzékelhetővé a cselekmény, testet öltenek a szereplők, hallhatóan, megfelelően modulálva megszólal a szöveg. Hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy a dráma a szöveg néma síkjáról áttevődik a színpad háromdimenziós hangzó terébe, vagyis az olvasható szövegből előadott színjáték válik, s a szöveg minden latens vonatkozása érzékelhetővé alakul át. További kérdés, hogy voltaképp mi történik, amikor a dráma az olvasmány fogalmi rendszeréből a színjáték vizuális és auditív rendszerébe kerül át. Ez a változás a rendező és a szcenikus tevékenysége következtében jön létre. A rendezés és szcenírozás alapvető problémája: vajon a színpadra állításkor mennyiben korlátozza a rendezőt és a szcenikust a dráma szövege, vagyis hányféle színpadi variációja lehetséges a műnek ? Elméletileg kétségtelenül végtelen. Sőt gyakorlati tapasztalataink is azt látszanak igazolni, hogy egy drámának minden új betanulása egyúttal más variánst is jelent. A végtelen lehetőséget mindössze egyetlen tényező korlátozza : a drámai szöveg, amellyel minden variánsnak valamiféle kapcsolatot kell tartania. A dráma végtelen variabilitását tehát úgy kell elképzelnünk, mint Einstein végtelen világegyetemét, amely matematikailag mégis behatárolható. 111 .."T*