Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: Üveghuták, üveggyárak Nógrád megyében

tintott ki. A következő művelet során egy forró vassal kört húznak a henger azon végén, ahol a pipa tartja, s a „földön álló segéd szépen letöri azt és lyukas felével az ég felé a földre állítja." A fúvó leszáll állványáról, s ha dohányos pipára gyújt és pihen — írta Valkai. Ebből a hengerből készül majd az ablaktábla, úgy, hogy mikor kellően kihűlt, a gyárépület egy másik részébe viszik, ahol egy munkás kezei közé jut, ,, ;.. ki is egy lóczán lelógó lábakkal ül s előtte egy műszer áll, melly félkör alakú, s most izzó vasból van készítve." A hengert két kezébe fogja, és azt a végét, ahol a kippattintott lyuk van, lassan megforgatja az izzó vason, azután „ujját megnyálazva, leveszi először az elváló részt, melly a lom közé vettetik, s hamar megérinti a forró hengerszélt nedves ujjával; azon pillanatban végig reped az egész, most már mindkét felén üres henger." A következő munkafolyamat során a hűtőkemencébe (Kühlofen) kerül az üveghenger. A kemence négyszöletes, benne egy nagy kőtábla van, amit egy gépezet segítségével „ide s tova lehet vonni belől". A kemence két részre oszlik : az egyikben fűtenek, a másikban „nagy léghuzam foly", a hengert ebbe az oldalba teszik először a kőlapra, úgy, hogy az a repesztett felével felfelé fekszik. Ezután húzzák a lángok fölé. Néhány perc elteltével forró lesz az üveg, ruganyossá válik, s kétoldalra lassan kezd kinyúlni. Ekkor egy munkás hosszú rúddal lehajtja a henger oldalait, s kiteríti a kőtáblán. Az üveg most lágy, s ezt kihasználva, a hutás az üvegben lévő homokszemet, csomót „egy póznára kötött négyszöletes fácskával kivasalja", amikor teljesen sima lett, a gép segítségével bevonja a léghuzatos oldalba. Néhány perc múlva kemény lesz az üveg, ekkor egy lapos ágú villával nagyon ügyesen felemeli a kőről, s a kemence oldalához támasztja. Ezzel készen van az ablak vagy más sík üvegtábla. Ezeket a munkafolyamatokat a gyár üvegfúvó részében végzik. Egy másik igen érdekes műhely a köszörülőmalom (Schleifmühle) volt, ahol a poharak, és egyéb üvegek „szép fényesre alakíttatnak, mert a fújt üveg eredetileg nem átlátszó, hanem homályos és a felszíne durva." A hutában csak alapformájában kiképzett üveg megmunkálását metszéssel és véséssel végezték. Eszközük a függőlegesen forgó kerék volt. A metszés és vésés azonos elven alapuló technikák, eltérés csak a munkaeszközben van. A metszésnél — amit néha tévesen csiszolásnak is neveznek — a kerék kőből készül. A vésés, gravírozás fémből készült tárcsákkal történt. Metszéssel a vastagabb falú üvegeket díszítették, a vésés finom rajzolat készítését teszi lehetővé.

101 A köszörülés a gyárban három függőlegesen vagy vízszintesen forgó „gömbölyű lapokon" történt. Az első lap öntöttvasból készült, ezen köszörülték először az üveget, „itt megnyeretik az alak, amellyel birni fog, azután egy kőből készítettre jő, hol már sima lesz, de nem fényes; végre jő egy fa lap, s itt lesz tündöklővé". A munka a köszörülő műhelyben „nagy kézbeli ügyességet igényel, úgy tartani a forgó lapokra a tárgyát, hogy az a kívántató alakot birja". Az öblösüvegeket — vagy a serlegeket a függőlegesen álló lapon köszörülik. Minden lapot egy „vizgép" forgat, melyet az épület végén, az erdei patak vize hajtott. A gyárlátogatás során Valkai megemlítette, hogy látott egy csodálatos serleget is egy munkás kezében, „ ... melly a legtisztább, gyémántként fénylő üvegből van készítve, a serleg több egy láb magasnál és olly faragványosnak látszó, mintha nem a kőlap és tíz ujj, de éles vésű tette volna czifrábbról czifrábbá". 77