Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: Üveghuták, üveggyárak Nógrád megyében

száll felfelé a barna füstgomoly; — vágtató patakok ember keze által, ember eszének egy gondolatából szoros deszkautakba, csövekbe szorítottak, hogy szolgáljon az emberi dolgoknak eszközéül. Ez a ki mindent fáradhatatlan szorgalommal, kitartó erővel és sok költséggel véghezvivé, Zahn úr a huta tulajdonosa és alapítója." Az újságíró, Zahn vezetésével tekintette meg a gyárat. Először a kamrába mentek, ahol nagy deszka hombárokban finomra őrölt halomba állt a kova, hamuzsír és mész. (Ez volt a cseh, vagy káliüveg alapja — Sz. F.).A üveg tisztaságát biztosító keverési arány tudományát Zahn „éveken át tapasztalás" útján szereze meg. A kamra után az olvasztó kemence következett, ennek falai tűzálló anyagból készültek, s a rajta lévő minden egyes nyílásnak egy katlan (tégely — Sz. F.) felelt meg, és az előtte lévő állványon pedig egy-egy munkás állt. Amikor az anyag megolvadt az ott álló „sápadt munkás fogja egyetlen eszközét, az úgynevezett pipát (Pfeife), mely egy másfélrőf hosszú vascsőből áll, felén túl tartásra alkalmatos faborítékkal. .. ", s az olvadékba mártja. A fúvás és a formába fúvási eljárás eszköze a fúvópipa volt. A cső egy részének fával való burkolása azt a célt szolgálta, hogy felmelegedése esetén is kezébe vehesse a munkás. Az üvegkészítés során többszöri bemártás után kapja az üvegfúvó a „gyermekfej" nagyságú, izzó golyót. A műveletet többször elismétli, majd a golyót a levegőben egy fiú vaslappal összenyomogatja, s hideg vízbe mártja. A művelet következő részét az a kérdés dönti el. hogy milyen üveget akarnak készíteni. Ha palackot fújnak, akkor a munkás a pipáján tartott golyót kitágítja egy erős fúvással, azaz a lágy üveget golyóvá fújja s a keletkezett „buborékot" egy másik munkás „tenyérnyi széles vaslappal" kézi ügyességét használva csak alakítja ki a kívánt palack nyakát, domborulatát. Ha pezsgős „csővéget" készítenek, akkor egy vasgömbbel egyszerűen benyomják a buborék alját, s pár perc alatt elkészül a palack. Ezt párszor meglóbálják a pipán (még a levegőben), ez alatt az üveg gyorsan megkeményedik, s ekkor egy kis „gyémántos végű eszközzel" körülkarcolják, s letörik a pipáról, majd lehűlés végett felállítják a huta erre alkalmas részében. Az üveg színét, az olvasztandó anyaghoz adott vegyszerek adják meg. „így például a pezsgős csövegekhez bazalt adatik, melly keményít, s fest." Legérdekesebb azonban az ablak — és más üvegtáblák — készítése. „A gyáros meghatározza, hogy minő nagyságú tábla kell neki, a munkás dolga tudni, mennyi olvadékot szedjen pipájára." A pipára szedett masszát erős fújással kitágítja, s köízben száját nem veszi le a pipáról. Egy percnyi fújás után, miközben a pipát állandóan forgatja kezében, égnek emeli, s most függőlegesen tartva fújja. „Ekkor éppen egy jókora sajthoz hasonlít a buborék, tökéletesen ollyformán lapulván szélesre." Amikor a kívánt szélességet elérte, a munkás a pipát leeresztve ismét lóbálja a levegőben félkör alakban, majd a hengert, s pipáját a kemence nyílásában lévő kampóra akasztva, rövid ideig ismét a lángok fölé tartja az üveghengert. Ezzel a művelettel azt a célt éri el, hogy az üveg rugalmasságát nem veszti el; majd ismét többször meglóbálja a hengert, míg az nem nyeri el a kívánt alakját. Egy másik munkás ezalatt hosszú vasrudat tart az olvadékba, és a henger másik végéhez; érinti; ez a forró anyag ismét lággyá teszi az üveget, s a munkás ekkor hirtelen bedugja a lángok fölé. Egy halk puffanás után kiemeli onnan a fúvó, s a henger fenekén egy jókora nyílás keletkezett, amit a forró anyag segítségével pat76