Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Salgótarján várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián elhangzott előadások - Molnár Pál: Salgótarján társadalmi viszonyainak fejlődése 1945–1980 között

ács, szobafestő továbbra is a szakmunkások többségét teszi ki. Szembetűnő viszont, hogy a hagyományos szakmák tovább differenciálódnak, specializálódnak. Pl.: lakatos szakmában a specializációt jól mutatja, hogy az ún. lakatosságon belül ma már találkozunk gépjárműlakatossal, épületlakatossal, géplakatossal, vas és fémszerkezetek körében működő lakatossal, csőszerelő lakatossal. Az asztalos szakmában megtalálható a stíl és műbútor, az épület, a mintakészítő és jásrműasztalos. A szerelőknél hasonló folyamattal találkozhatunk. A leggyakoribb specializációk a villamos, a motor, a készülék, az elektroncső, járművillamossági, képcső és fényforrásszerelő. Ugyancsak differenciálódott a szerelő szakma. Körükben egyaránt megtalálható a finommechanikai, orvosi mechanikai, rádió és tv, híradástechnikai, elektronikai és elektroműszerész. Űj szakmákkal is találkozunk, ezek egy része a növekvő szolgáltatásokkal, az új minőségi igényekkel függ össze. A felületkészítő és galvanizáló, dukkozó és fémfestő szakmák mellett még számos eddig kevésbé ismert szakmával találkozunk egyre többet. Változások kövtekeztek be a betanított munkások belső struktúrájában is. A hagyományos értelemben vett betanított munkásgárda mellett kialakulóban van a nagyobb szakmai és általános műveltséget igénylő — elsősorban automatákon, gépsorokon dolgozó — betanított munkásréteg. A termelésben egyre fontosabb szerepet betöltő betanított munkások között — az; anyagi érdekeltség érvényesítéséből következően — nemegyszer érettségizett fiatalokat, szakmunkásokat, sőt egyes esetekben technikusokat is találunk. A viszonylag nem nagy gyakorlatot igénylő segédmunkások létszáma általában a kohászatban és az üvegiparban esett vissza számottevően. A visszaesés oka főleg az anyagmozgatás gépesítésével függ össze. A város társadalmi életében — a nagyfokú iparosítással urbanizációval, a megyeszékhellyé válással és más tényezők hatására — az elmúlt 37 év alatt a szellemi dolgozók száma többszörösére emelkedett. Az új gazdasági irányítás rendszerének bevezetése, a közigazgatás fejlődése és hatáskörének kibővítése, a szocialista állam megyei intézményeinek kiépülése szükségessé tette az alkalmazotti munkakörben dolgozók számának növelését. Az is megjegyzést érdemel, hogy az alkalmazotti kategóriában a számszerű növekedés nem minden esetben indokolt, szükséges e munkakörök felülvizsgálata és a feladatok csökkenése arányában az itt dolgozók számának fokozatos csökkentése. Az 1980-as népszámlálási adatok ugyanis 17.512 szellemi dolgozót mutatnak ki, amelyből 13.973 alkalmazotti kategóriába tartozik. Ez a szám még akkor is nagy, ha levonjuk a mintegy 1.500 főre tehető kisegítők számát. A műszaki-természettudományos fejlődés és a társadalomtudományok iránti megnövekedett igény egyaránt előtérbe állítja az értelmiség szerepének fokozódását, a fejlett szocialista társadalom építésében. A szocialista építés feladatai, az urbanizációs fejlődés, a megyeszékhely kulturközponttá alakítására tett párt és tanácsi intézkedések hatására növekedett az értelmiség száma. Erre annál is inkább szükség volt, mert a felszabadulást követő években, még a szocialista építés kezdeti időszakában is érződött, és az értelmiségi politikában érvényesült az értelmiségiekkel szembeni bizalmatlanság. Annak a továbbélése, hogy a Horthy-ellenforradalmi korszakban az értelmiségiek kénytelenek voltak kiszolgálni a gyárak, bányák vezetőinek utasításait. Az 1956-os ellenforradalom, s abban egyes értelmiségi csoportok tevékeny részvétele új367