Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Salgótarján várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián elhangzott előadások - Molnár Pál: Salgótarján társadalmi viszonyainak fejlődése 1945–1980 között

rolt — a megyeszékhelynek Salgótarjánba való áthelyezése. Később azonban, miután a különböző politikai, államigazgatási, szervek, intézmények kiépültek, a társadalmi és tömegszervezetek, a szövetkezetek, valamint a tudományos egyesületek, a művészeti és irodalmi élet irányítására hivatott alkotóműhelyek létrejöttek, majd fokozatosan működésbe léptek vált érezhetővé hatásuk a társadalmi élet fejlődésére. A közigazgatási változások is hatással voltak a különböző társadalmi csoportok alakulására. 1950-ben csatolták Baglyasalját Salgótarjánhoz, 1960-ban Zagyvapálfalvát, 1975-ben Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskőújfalut. (Később Vizslást is a városhoz csatolták. Az 1980 után történt változásokkal, továbbá Vizslásnak Salgótarjánhoz való csatolásával nem kívánunk foglalkozni). Emellett számos ipari objektum is a városhoz került: Erőmű, Vasötvözetgyár, Síküveggyár, Bányagépgyár stb. A társadalmi átalakulásra a legdöntőbb mértékben a gazdaság legfontosabb ágának az iparnak extenzív és intenzív fejlesztése hatott. Köztudott ugyanis, hogy a mezőgazdasági termelés és az ott foglalkoztatottak száma a várossá nyilvánítás óta nem volt jelentős. A felszabadulás után még kisebb szerepet játszott a mezőgazdaság, hiszen a városban és környékén lévő földesúri tulajdonban lévő földeket felosztották. A mezőgazdaság némelyes jelentőségre a közigazgatási változások kapcsán tett szert. így is még 1960-ban csupán 203 fő, 1970-ben 484 fő, 1975-re 583 fő, 1980-ra pedig ez a szám az erdőgazdaságban dolgozókkal együtt is csupán 1176-ra emelkedett. Ezzel szemben az állami és szövetkezeti iparban foglalkoztatottak száma a megyeszékhelyű építőipari vállalatok dolgozóival együtt 30.090 főre emelkedett. A megyeszékhellyé válással, de legfőképpen az urbanizációs folyamat felgyorsulásával, a szolgáltatói tevékenység kiszélesedésével, a kereskedelmi, vendéglátóipari egységek növekedésével, az egészségügyi-szociális, a művelődési intézményhálózat fejlesztésével ugyancsak rohamosan növekedett a foglalkoztatottak száma. Amíg a kereskedelemben és vendéglátóiparban 1960-ban még csak 1.266, 1975-ben 2.100, 1980-ban már 3.889-re emelkedett a foglalkoztatottak száma. Az egészségügyi-szociális a művelődésügyi intézményeknél, a pénzintézeteknél, a tanácsoknál, a párt és tömegszervezeteknél, igazságügyi szerveknél és fegyveres testületeknél, stb. a dolgozók száma 10.000 fölé emelkedett. Az összes keresettel rendelkezők száma 49.00-re tehető. Ha ebből leszámítjuk a több mint negyven százalékot kitevő bejáró dolgozót és a városi székhelyű anyavállalatok vidéki telephelyeit, akkor közel 24.000 aktív városi keresővel kell számolni. Ezzel szemben az inaktív (nyugdíjas) lakosok száma 10.278, míg az eltartott lakosok száma 15.370 fő. Az összlakosság száma fenti tényezők együttes hatása, továbbá a népszaporulat következtében évről-évre nőtt. Amíg 1949-ben a város lakóinak száma mindössze 32.571 volt, ez a szám 1970-re 43.424-re, 1980-ra pedig 49.603-ra emelkedett. A lakosság nemek szerinti megoszlása: 25.843 nő és 24.277 férfi. A korcsoportok között a legnépesebb a 0—4 és a 25—29 éves korosztály. A városban 1980. január 1-én 213 fő 85 évesnél idősebb és 4.093 fő 0 és 4 év közötti lakos élt. A város munkás jellege a felszabadulástól eltelt 36 év alatt nem változott, sőt tovább erősödött. 1980-ban a szocialista iparban 8.155 városi munkás dol364