Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Salgótarján várossá nyilvánításának 60. évfordulója alkalmából rendezett konferencián elhangzott előadások - Sára János: A város gazdasági életének alakulása 1944-től 1980-ig

és területi struktúrájának jelentős korszerűsítését, a teljes foglalkoztatottság biztosítását. S ennyiben a szénbányászat ebben is, az új folyamatok kezdetekor, meghatározó szerepet töltött be, mint egy évszázaddal korábban. A III. és a IV. ötéves teirv időszakában nagyarányú a szénbányászat visszafejlesztését ellensúlyozó extenzív jellegű ipartelepítést kellett végrehajtani. A szénbányászaton kívüli ipari területeken 10 év alatt 15 800 új munkahely létesült és ebből Salgótarján is jelentős mértékben részesült. Ebben az időszakban következett be az, ami városunkat az ötvenes évek, majd a hatvanas évek eleji szocialista iparosodás során elkerülte, az új ipari ágazatok meghonosítása, az iparszerkezet egészségesebbé tétele. A koncepcionális ipartelepítés lehetővé tette, hogy gyorsan fejlődő iparágakhoz tartozó szakmák honosodjanak meg városunkban is, így a rádiótechnika, a vegyi gépgyártás, a műszeripar, a könnyűiparon belül a ruházaii ipar. Az új üzemek — mint a Budapesti Rádiótechnikai Gyár Salgótarjáni Gyáregysége 1000 fős létszámával, éves szinten 750 millió Ft termelési értékével, a VEGYÉPSZER Salgótarjáni Vegyigépgyára 600 fős létszámával, éves szinten 365 millió Ft termelési értékével, az írószer Szövetkezet, a FOK-GYEM Szövetkezet meghatározó szerepet játszanak a város gazdasági életében, a városból származó export értékesítésében. A korábbi években az iparszerkezet egyoldalú nehézipari jellege gátolta a nők foglalkoztatását. Az új üzemek jelentősen segítettek a nők teljes foglalkoztatottságának biztosításában, példa erre, hogy a BRG dolgozóinak 50%-a, az írószer és a FOK-GYEM Szövetkezet dolgozóinak 80%-a nő. Ebben az időszakban kapott megyénk, így városunk is először központi ipartelepítési támogatást, bár nem nagy összegben. Városunk iparának megújhodása döntően vállalati alapokon valósult meg. Az új üzemek letelepítése mellett az 1970-es évek elején gyorsult fel igazán a szénbányászaton kívüli hagyományos városi ipari üzemek rekonstrukciós folyamata is. A felszabadulás után ezek a régi, nagy termelési tradícióval rendelkező üzemek a szénbányákhoz hasonlóan jelentős szerepet töltöttek be országos szinten is a háború okozta sebek gyors kigyógyításában, az első hároméves terv teljesítésében, az 1949—50-ben meginduló országos nehézipari fejlesztési program teljesítésében. Ebben az években azonban nem a technika megújítása, hanem a szocialista gazdálkodásra való áttérésben rejlő erő adott biztosítékot, és teremtett alapot a termelés gyorsütemű növeléséhez. Az első ötéves terv ígéretesnek indult, a magyar népgazdaság minden eddigit meghaladó fejlesztési elképzeléseivel. Ez most már, ha nem is a legméltányosabfo arányokban, de érintette a salgótarjáni régi nagyüzemeket is, az acélárugyárat, a tűzhelygyárat, az üveggyárakat. A népgazdaság teherbíró képességétől elrugaszkodott gazdaságpolitika azonban mint tudjuk része volt az ötvenes évek elején jelentkező személyi kultusznak, mely megtörte a proletárdiktatúra kivívása utáni forradalmi lendületet. Salgótarján hagyományos nagyüzemeinek rekonstrukciós folyamatai is megálltak. A felszabadulás utáni első ilyen átépítési hullám nem volt átütő erejű. Az 1956 utáni konszolidációs években is folytatódtak a korábbi évek tendenciái. A termelés nötvekedése elsősorban a meglévő technikai alapokon valósult meg. A termelésfelfutást döntően a létszámbővítés biztosította. Kezdeti jelei mutatkoztak ugyan annak, hogy ezt az ellentmodást előbb-utóbb fel kell oldani. A felszabadulást követően a rekonstrukció második szakasza 359