Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Vonsik Ilona: Újabb adalékok Nógrád megye forradalmi ifjúsági mozgalmának történetéhez (1919–1944)

Felmerül többek közt az a kérdés is, vajon mi lesz az osztályozó művek palaválogató gyerekeivel és magával a palaválogatással, ha ezeket csak nappal és csak 6 órán át lesz majd szabad foglalkoztatni? Oppartunusnak (helyénvalónak) tartjuk-e, hogy egy gyereknek 6 órai munkájáért adjunk vételezést és keresetet. Ha pedig éjjel a palaválogatáshoz felnőtteket állítunk, akkor ezek bére a szénosztályozás költségeit legalább háromszorosára fogja felhajtani. A mai helyzet mellett az egész osztályozóművünk 5 felnőttet és 10 gyermeket foglalkoztat, ámbár elbírna 12-t is. Képzeljük el, mi lesz ha 10, pláne 12 gyermek helyét 12 felnőtt fogja — ha csak az éjjeli üzem idejére is — elfoglalni? Maga a palaválogatás játékszámba menő munka és amellett nem is folytonos, mert a szállításnak s így az osztályozómű üzemének is szünetei vannak."

14 E tiltakozó beadványból is világosan kitűnik, hogy a gyermekek és fiatalkorúak munkába állításának elsődleges szempontja az olcsó munkaerő kihasználása volt, hiszen a felnőttek ugyanezt a munkát csak magasabb bérért voltak hajlandók elvégezni. A magasabb bér pedig legalább háromszorosára növelte volna a szénosztályozás költségeit, mint ahogy ezt a törvényjavaslat elleni tiltakozásban olvashattuk. S ha a fiatalkorúak a még oly csekély bérért vállaltak is volna munkát, akkor még mindég nem biztos, hogy alkalmazták volna is őket, mert felvétel előtt vizsgálat tárgyává tették nemzeti érzésüket, politikai megbízhatóságukat. Ezen felfogás és gyakorlat alapján érthető, hogy a salgótarjáni szénmedencében a fiatalok nagy többsége miért nem kapott állandó munkát csak 16—18 éves korában, holott az ő keresetükre is nagy szükség lett volna már korábban a családban. A gyakorlat ugyanis az volt, hogy inasnak, tanoncnak is az esetek többségében csak 16 éves kortól szerződtették a fiatalokat, különösen azokban a szakmákban, ahol az inasévek alatt — ha igen csekély mértékben is — bérezték a tanoncokat, pl. kőműves, ács, asztalos szakmákban. A kőműves mesterekhez szerződött tanoncok csak tavasztól őszig dolgoztak, télen a munka szünetelt. Erre az időre természetesen a néhány filléres órabér sem illette meg őket. Gyakori volt, hogy a mesterek házimunkára is felhasználták a tanoncokat: konyhakert művelés, háziállatok ellátása, bevásárlás stb., egyszóval a cseléd szerepét is betöltötték. A tanoncok munkaideje nem különbözött a felnőttek munkaidejétől. Általában reggel 6-tól este 6—8 óráig tartott egy műszak, kivéve a hét 2—3 napját, amikor a tanoncoknak iskolába kellett mennie. A tanoncok elméleti oktatására általában délután 3—8 óráig került sor. Salgótarjánnak a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt. tanonciskoláján kívül egy iparostanonc iskolája volt, ahol nem szakmánként folyt az oktatás, hanem azonos tárgyat tanult a lakatos, a villanyszerelő, öntő, pék, hentes, pincér, fodrász stb.

5 Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek mellett, ilyen gyakorlat alkalmazásával a szakma mély elsajátításáról nem beszélhetünk. A tanonciskola alapvető feladatának tekintette, hogy a fiatalokat istenfélő, a sorsukba, helyzetükbe belenyugvó, engedelmes munkásokká formálja. Ezt szolgálta a rendszeres hitoktatás, a kötelezően előírt és számonkért templombajárás, a nacionalista, soviniszta történelemszemlélet tudatosítása. Ez a tanítási szellem, nevelési kódex fogialmazódott meg a salgótarjáni községi iparostanonciskola történetét feldolgozó tanulmány utolsó mondataiban is. „Erkölcsi magaviselet 270