Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Belitzky János: Miskolczy-Simon János Nógrád vármegye dualizmuskori utolsó főlevéltárnoka

tozott. Oszlopos tagja volt a balassagyarmati református egyházközségnek és mint annak egyik egyháztanácsosa ő tartotta 1912. októberében, a reformáció emlékünnepén, a templomi megemlékezést.

43 Történeti tárgyú és nemességkutató cikkei révén a felelős-szerkesztői székből való távozása után is megmaradt a Nógrádi Hírlap munkatársának, ahol szépszámmal jelentek meg kuruckiodó és magyar-nóta hangulatú, dzsentri életstílust elevenítő versezetei, sőt elbeszélései is. Legjelentősebb azonban az, hogy politikai tartalmú írásokat is közölt tőle a lap, mert egyike volt Tisza István politikája helyileg egyik legtehetségesebb szószólóinak.

44 Ezen írásai közül a legjellemzőbb az 1913. június 15-i számban megjelent „Tisza István gróf miniszterelnök" с vezércikke, amely mindenben helyesli a munkapárti célkitűzéseket és heves támadást intéz a szocialisták ellen. Nacionalizmusa ekkor már a sovinizmus vizeire is átterelődött. Simon János pálfordulása a magyar értelmiség belső válságának egyik legeklatánsabb kifejezője és ezért nemcsak kor-, hanem kórkép is. Kórképe egy minden ízében beteg társadalomnak. — Mi maradt meg az egykor az „új utakon" elinduló Simon Jánosból? — A válasz: csak történetírói és levéltárosi tevékenysége néhány erre mutató részlete. Azok a részletek, amelyek „bálványrombolásnak" is tekinthetők a kortársai szemében. Simon János Mikszáth-kutatásai Levéltárosunk 1909. tavaszán a Mikszáth Kálmán írói jubileumát előkészítő társadalmi és kulturális megmozdulások mozgalma napjaiban került Balassagyarmatra. Egyéniségét és a saját korának eseményeit megítélő nézeteit ennek a jubileumnak és az ezt követő Mikszáth-kutatásainak tükrében ismerhetjük meg a legalaposabban és ezért ezt a kérdéscsoportot teszem elsőként vizsgálat tárgyává. Elsőként a Nógrádi Hírlap 1909. augusztus 1-i számában „Archivárius" fedőnév alatt írt „Mikszáth szülőháza" с cikkét nézzük át, mert ebben megyénk első Mikszáth-kutatója még a nagy író életében mondja el nézeteit és szklabonyai benyomásait.

45 Nem lényegtelen, hogy a megye székvárosától néhány kilométerre már szembe találta magát a nemzetiségi kérdéssel. Szklabonyát „egy pár bevándorolt magyar család kivételével jámbor tót atyafiak lakják, akiktől bizony csak nagynehezen sikerült megtudakolnom, az író szülőházának hollétét, mivelhogy nem értettük egymás nyelvét." — Archiváriusunk soraiból kitűzik, hogy az a néhány magyar család nyilván gyökértelen „gyütt-ment" a faluban, de az is, hogy a mikszáthi szavakkal jellemzett „tót atyafiak", annak ellenére, hogy Szklabonyán már régebbi óta magyarul tanítottak az elemi iskolában és az 1909/1910. tanévtől kezdődően már a megye egész területén nem volt szlovák nyelvű iskolai oktatás — nem beszéltek magyarul. Velük kapcsolatban a „jámbor" szó használata pedig nem más, mint a szépirodalmi elképze^ lések és a megyei struccpolitika csökevénye, mert a szlovákok — számos viszszaemlékezőt tudnék idézni — mégha értették is azt, amit magyarul kérdeztek tőlük, szlovákul, válaszoltak, kijelentve, hogy magyarul nem tudnak. Nem „jámborok", hanem öntudatos szlovákok voltak, akik így védték a maguk körében legféltettebb kincsüket, az anyanyelvüket.

46 Az tehát, hogy „nem értettük egymás nyelvét" a nemzetiségi politika minden vonatkozását tekintve érvényes, tragikus tény volt. 255