Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)
Tanulmányok - Történelem - Belitzky János: Miskolczy-Simon János Nógrád vármegye dualizmuskori utolsó főlevéltárnoka
Nemesi származásának hangsúlyozása a dzsentri egyre inkább érezhetővé váló elszegényedésével is összefüggésbe hozható. A középbirtokos nemességnek még nem volt szüksége arra, hogy közhivatalt vállaljon, a birtokát vésztőnek azonJban már igen. Nógrádból is számos példát lehetne arra felhozni, hogy a dualizmus korában milyen rohamosan vált földtelenné a nemesség jelentős része és hogy ezek milyen nagy mértékben szállták meg az állami és megyei hivatalokat. Valószínű, hogy az idősebb Simon János — adatom nincs rá, de feltételezem — már nem rendelkezett olyan birtoktesttel, amely fiának gondtalan megélhetést biztosított volna. Űgy vélem tehát, hogy a levéltárossá lett Simon Jánosnak — kétségtelen tehetségén kívül, de amellett — szüksége volt az összeköttetéseket jelentő nemesi származásnak, és ami szintén fontos volt, a református vallásfelekezethez tartozásának a hangsúlyozására. Ez a felfogása a millenniumi évek társadalmi ellentmondásokkal terhes légkörében alakulhatott ki. 1896-ban a miskolci református gimnázium tanulója. Tizenhatéves és ettől kezdve — nyilván tanári és felekezeti támogatással — már versei jelennek meg a miskolci helyi lapokban. 10 1899-ben érettségizett és beiratkozott a sárospataki református jogakadémiára, majd két évfolyam elvégzése után a budapesti tudományegyetem jogi karára. Ekkor már támogatója volt Dr. Szendrei János, akadémiai levelező-tag, Miskolc város történetének írója, aki munkájához való levéltári adatok gyűjtésével bízta meg. Egyetemi tanulmányai utolsó évében már un. „távhallgató" lehetett, mert 1903 januárjától ez év októberéig a miskolci Ellenzék с lap segédszerkesztője. Az ez időszakig terjedően írt versei és elbeszélései többsége történelmi tárgyú. 1901-ben önállóan jelent meg Sárospatakon az „Electionális vers" с alkotása, 1903-ban pedig ,,A Bükk alján" c. verseskötete, amit pártfogójának, Szendrei Jánosnak ajánlott. 11 Ezek a szárnypróbálgatásai, valamint az, hogy a fővárosban lakó Szendrei „famulusaként" annak a miskolci ügyeit intézgette, kapcsolatba hozták őt a város akkori kulturális életének kisebb-nagyobb súllyal bíró reprezentánsaival. Az Ellenzéknél való újságíróskodása 12 , teret biztosított írásai elhelyezésére, de egyúttal meg is határozta az akkori kormánypárt politikájával való szembehelyezkedését és alapjává vált „kuruckodásának". 1903 októberében egyéves önkéntesként vonult be a közös hadsereg egyik gyalogezredéhez. 13 Az az „összmonarchikus" szellem, amely szöges ellentétben állt a független magyar állam megteremtésének eszmevilágával, amit az Ellenzék segédszerkesztőjeként a magáévá tett, felháborította és merész lépésre szánta el magát. Még mint „Freiwilliger" röpiratot írt és azt névtelenül ki is nyomtatta. Azért burkolódzott a névtelenség homályába, mert mint a császári és királyi közös hadsereg tisztjelöltje nem szállhatott szembe a hadsereg tisztikara egyik tagjának a magyar nemzeti érzést sértő magatartásával, hacsak súlyos következményeknek nem kívánta magát kitenni. A röpirat címe: „Ne bántsd a magyart! (Bónis Sándor párbaja Stuchly vadász századossal)". Ez az időszak az un. „tulipánmozgalom" és az országszerte kibontakozott „nemzeti ellenállás" időszaka. 14 Ennek az eszmekörnek a jegyében lett az 1901-ben alapított Miskolczi Napló helyettes szerkesztőjévé 1904 őszén 1905-ben is ekként tevékenykedve, korábbi elbeszéléseit is közölve adta ki a „Történetek" с gyűjteményes kötetét. Ugyanebben az évben pedig a ,,Zizi rózsái" с 246
