Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: A Sréter család társadalmi, gazdasági szerepe a XIX. század első felében Nógrád megyében

tárt névsorból különösképp figyelemre érdemesnek tartom, hogy Baloghnak az igen jelentős reformpolitikussal, Berzeviczky Gergellyel meghitt, baráti kapcsolata volt.

30 E röviden felvázolt tények igazolni kívánták azt a felfogásunkat, hogy a Sréter családban a XVIII. század végére a XIX. század elejére kialakultak, jelen voltak azok az eszmei hatások, és ezeknek az eszméknek a családon belüli képviselői, amely eszmék és politikusok az időszak legkorszerűbb, legmagasebbrendű cselekvését mozgatták és irányították. Jól tudjuk, hogy ez a jelenlét nem azt eredményezte, miszerint az újabb generáció készen, és a módosítás szükségessége nélkül alkalmazhatta azokat. A megkötött kompromisszumok, a tragikus bukások is magukban hordozták a leszűrhető tanulságokat. Az új generációnak — amelyhez tartozónak tekintjük a reformkorban élt Sréter János alispánt is — ezekhez a célkitűzésekhez szükséges eszközrendszer létrehozása és politikai magatartás és módszer megtalálása jelentett a korábbihoz képest más minőségű faladatot. Az eddigiekben azokat a pozitívnek modellezhető tradíciókat foglaltuk össze, amelyek a XIX. század elejére kialakultak, és jóirányú társadalmi cselekvés lehetőségét teremtették meg egy családon belül. Mindezek olvastán természetesnek kell tartanunk azt a kérdésfeltevést, amely a negatív hatások hiányát kéri számon. Annális inkább jogosnak kell tartanunk e szempont feltevését is, mert történelmi tény az is, hogy a hasznos törekvések mellett éltek és hatottak más irányú cselekvésre ösztönző elképzelések is. Az igen népes Sréter családban ez utóbbi igazolására is találtunk megfelelő példát. Ezt azért tartottuk a magunk részéről szerencsésnek, mert így arról is szólhatunk, hogy egy családon belül sem csupán a jó irány mentén kialakult kohézió hatott, hanem azt gyengítő, annak hatását csökkentő erővonalak is érzékelhetők. A Sréter család „fekete báránya" híres-neves elődjéhez, és nem kevésbé nevezetes utódjához hasonlóan a János névre hallgatott. A család elszegényedésnek indult ágához; tartozott. Amint korábban említettem ő volt az, aki részt vett az 1809-i nemesi felkelésben, és ott kapitányként szolgált. Sem a gazdálkodás, sem a katonáskodás — amint a rangjelzése is mutatta — nem volt ínyére. A kortársi leírás „ . . . kedélyes és tréfás embernek" mondta."

31 Szerette a vidám „ ... dorbézolásokat",amelyeket elsősorban balassagyarmati lakásán, vagy Mohorán tartottak.

32 Anyagi helyzetén házasság révén igyekezett változtatni, és feleségül vette Ambrózy János, a kürtösi birtokos leányát. Emellett a vármegyén kisebb birtoklási perek bírájaként tevékenykedett.

33 A tipikus táblabírói életmód és életvitel volt legjellegzetesebb tulajdonsága. Néhány mondat erejéig törődjünk még vele, mert utóéletében is nagy „tréfát" követett el. Ugyanis a korkutató történészek a névazonosság folytán összetévesztették a későbbi alispánnal, vagy legalábbis nem különböztették meg őket, így a híresebb kárára tévedtek. Ezen túlmenően az általa szervezett társaságot — amely a Kolompéria nevet viselte — politikai csoportosulásnak kívánták feltüntetni, ami az előbbi tévedésből már logikusan következett.

34 Az 1823-ban kiküldött király biztos is ezt akarta benne látni vizsgálata kezdetén. Az udvarnak szóló jelentésében azonban már „ ... közönséges korhely kompániának" nevezte e néhány embert. Ezzel egy tévedést már korrigált. Az azonban, hogy ezen a néven egy családban ketten éltek az nem tisztázódott, így előfordulhatott, hogy a táblaíró megyei alispánnal vált 197