Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: A Sréter család társadalmi, gazdasági szerepe a XIX. század első felében Nógrád megyében

vese mellett — úgy is jellemezhető, mint karakterisztikus vonásokkal bíró személyiségek közössége. Természetesen ki-ki a saját korában élve, azokkal a jellegzetességekkel rendelkezett, amelyekkel azok a nemesi családok, ahol nagy tradíciója volt és van a katonáskodásnak, a vármegyei közéletben való részvételnek, és a gazdasági vállalkozásoknak. A Sréter család tagjai között a XVIII. század kezdetétől fogva négy olyan jelentős személyiséget találtunk, akiknek a katonai életben szerepe és jelentősége figyelemre méltó. Az első csoporthoz sorolandó mindenekelőtt a család történetében is nagy jelentőséggel bíró kurucgenerális János, aki a Rákóczi zászlaja alatt felkelt csapatok tüzérségi felügyelője volt. A III. Györgyként ismert családtag, aki őrnagyként katonáskodott, és 1812-ben a Ludovika Akadémia létesítéséhez 5000 frt-ot adott. A családban az V. János az inszurrekció idején kapitányként szolgált, és végül az a Lajos méltó az említésre, aki mint huszárkapitány századával 1848 őszén elsőként érkezett csehországi állomáshelyéről haza, és állt a forradalmi magyar kormány rendelkezésére.

22 A közéleti palettájuk talán még fentieknél is gazdagabb. Ugyanebben az időszakban a család négy megyei alispánt adott, (egyet Zólyom megyének, hármat Nógrádnak) egy királyi kamarai tisztet, két megyei szolgabírót, egy alügyészt, egy aljegyzőt, egy főpénztárnokot. Ez utóbbiak már itt, Nógrád megyében dolgoztak.

23 A család tagjait az ismeretszerzésben is az ambíciózusság jellemezte. A kurucgenerális két fiát külföldi egyetemen tanítatta. János fia Wittenbergbe, Ádám fia Berlinben tanult. A teljességgel evangélikusnak mondható családon belül feltűnő, hogy egyik leszármazottjuk — Károly — katolikus hitre tért, és a nagyszombati egyetemen jezsuita tanárként jogfilozófiát tanított. A megszerzett ismeretet széleskörben hasznosították. Az a György, aki ugyan nem járt sem külföldi, sem belföldi felső iskolába, hanem a gazdasággal foglalkozott, mint a családon belül a legifjabb, elérte azt, hogy 1766-ban az éppen akkor egyetemi tanulmányait befejező Tessedik Sámuel Surányban, az uradalomnál házitanítóskodást és evangélikus udvari káplánságot vállaljon. Az eddig külföldön élt fiatal ember nem érezte túlságosan jól magát első állomáshelyén. Ezen nem is kell csodálkoznunk. A nyugati országokhoz, a német felvilágosult tanokhoz, az erlangeni és más egyetemekhez viszonyítva még egy Európával lépni szándékozó, de lehetőségeiben még is csak korlátozott nemesi szellemi élet az indulásában is az elmaradottságot hordozta. Ezt tükrözte az a Tessedik levél is, amelyet Surányból Hajnóczy Józsefhez írt: „Ha tudná Ön, kedves öcsémuram mily kevéssé kedvez nekem a szerencse Nógrád megyében, akkor üdvözlés helyett inkább részvétét fejezné ki."

2

° A beilleszkedés okozta szorító érzés tükröződik azokban a sorokban is, amelyben a Surányban eltöltött rövid időről írt: „Első papi állásom Surány volt, Nógrád vármegyében, Sréter György kastélyában, ahol mint udvari lelkész félévig tanulmányoztam a magyar földesurak életét és elveit."

26 Bővebbet azonban az itteni életéről, tevékenységéről nem tudunk. Azt azonban ismerjük, hogy a meghívó földesúr elhalálozott. Tessedik pedig miután „... eltemette a szügyi templomban lévő családi sírboltba, s ugyanazon napon a szarvasi egyházba lelkésznek meghívatott."

27 A család szellemi életében a körülmények tragikus alakulása folytán sem következett be változás. A gyermekek nevelésére nagy figyelmet fordítottak. 195