Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Egy nógrádi jómódú köznemesi család, a Szentiványiak gazdálkodása a XIX. század első felében

lévén a birtok, a helyszínen veszik meg tőlük a kereskedők a gabonát s így nincs szállítási költség. A piaci árak egyébként jelentősen változtak 1838-hoz képest, mint azt a 20. sz. táblázat mutatja. Eddigi tárgyalásunk során nem tudtuk a Szentiványi család gazdálkodásának minden ágát részletesen bemutatni. A tényekből az mindenesetre kiderült, hogy a három generáció megközelítően azonos módszerű és szerkezetű gazdálkodást folytatott. Szentiványi Ferenc birtokán még a hagyományos, a kétnyomásos gazdálkodás folyt, amely nagymértékben ráépült a jobbágyok robotmunkájára és a jövedelem is a jobbágyszolgáltatásokból tevődött ki elsősorban. Szentiványi Medárd már egy fokkal modernebb gazdálkodást vezetett be, két — illetve háromnyomásos keretek között növelte a majorsági termelést — külterjes módon. Szembetűnő viszont, hogy mennyire megnőtt a gazdasági épületek száma, ami mindenképpen erős pénzügyi háttérre mutat. Az ő birtokán sem változtak számottevően a robotmunka kihasználásénak mutatói. (A harmadik generációnál, Szentiványi Lászlónál pedig még nem tudjuk kimutatni, volt-e lehetősége annak, hogy birtokán áttérjenek az okszerű gazdálkodásra). Ha az adataink a források hiányában nem is pontosak és teljesek, főbb vonalaikban jelzik a gazdálkodás minőségi változtatásának szükségességét is. Szentiványi Ferencnek a birtoka (a rónyai kivételével) 7010 hold volt. Szentiványi Medárdnak már csak 3122 s gyermekének mindössze alig 300. Ez az ijesztően csökkenő tendencia látható akkor is, amikor leírjuk, hogy Szentiványi Ferenc birtokán 169 jobbágy és 192 zsellér élt, míg Medárdnál 48 jobbágy és 67 zsellér, Lászlónál pedig mindössze 5 jobbágy és 10 zsellér. Ha más nem, de ezek a tények egyértelműen mutatják, hogy a család anyagi bomlása egyre reménytelenebbé tette a gazdálkodás korszerűsítését. Ezen a köznemesi birtokon mindvégig a gabonatermesztés, a szántóföldi művelés dominált, csakúgy, mint a megye csaknem minden nemesi gazdaságában. Aránylag szűkkörű, s elsősorban a talaj és az éghajlati viszonyoknak megfelelően terményeket termeltek s ezeknek jó értékesítési lehetősé^ geik is voltak. Mindvégig feltűnő a takarmánynövények hiánya, illetve elégtelen volta. Ez azonnal kizárja az istállózó állattartás meglétét, a trágyakészlet halmozását és ennek következtében az ugar bevonását a művelésbe. (Ebből adódóan alig találunk utalást kapás növények termesztésére). A gabonatermesztés arányainak megítélésénél egyébként is egy nagy hiátus mutatkozott a forrásokban: s ez pedig a gabonakonjunktúra éveinek felfutó termésével való összevetés. Ennek feltárása a jövő feladata lesz a megyei gazdaságtörténeti kutatásokban. Az állattenyésztés — miként szerte a megyében — ebben a nemesi gazdaságban sem játszott domináns szerepet. A harmincas évektől lép be fokozottan a gyapjútermesztés és az ebből származó haszon lehetőségének észre>vételével a juhtenyésztés, amely a Szentiványi aknái elég nagy ütemű. A szőlő, az erdő gazdálkodás, a regálé és vám jövedelmek aránylag cse^ kély részét tették ki a birtok bevételeinek mindhárom generáció életében. Annál fontosabb volt a jobbágymunka és a robotkötelezettségek igénybe^ vétele. A tárgyalt korszakban a birtok mindvégig erre alapozta gazdálkodási tevékenységét, munkaerő szükségletét. Nem is engedte ezt a szolgáltatást pénzjáradékkal megváltatni, egyedül a terményjáradék egy részét volt hajlandó 183