Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Egy nógrádi jómódú köznemesi család, a Szentiványiak gazdálkodása a XIX. század első felében

A drahi részen voltak a nagyobb termőföldek. A szántóföldön az őszi vetés alá 75 holdat, a tavaszi vetéshez 40 holdat, az ugarra 36 holdat osztottak ki. Ennek megfelelően többet is termeltek. Ősszel 100 kila tiszta búzát vetnek (a termés 873 kila levonások után). Ugyanakkor ősszel még 50 kila rozst is vetnek, aminek a tiszta termése 437 kila. Tavasszal a 80 kilás zabvetésből a tiszta termés 1140 kila. (8-szoros terméssel számolnak). Az összeírás során megemlítik, hogy a földeken bőségesen terem tiszta búza, rozs, árpa, zab, kukorica, lednek, kender. (Az nem biztos, hogy Szentiványi László mindegyiket termelte is). Dinnyét is termesztenek a helybeliek, a földesúr ezt dézsmába kapja. Ez a gyümölcs messze földön híres volt, annak idején Mocsáry Antal is dicsérte monográfiájában. A rét Dirahin nagyon jövedelmező. (Mindkét helyen az Ipoly mellett fekszenek ezek). Kaszálnak egyszer 85 szekér szénát, majd 60 szekér sarjút, ami igen jó értékű. Majorsági szőlő Drahin nincs, csak dézsmás. Azt nem tudjuk, hogy az ugarba vetettek-e kukoricát, mint korábban, de feltételezhető. A földet jónak ítélik meg. A szántóföldek közül Varbón 7,5 hold volt első osztályú (értéke 120 Ft/hold) a többi másodosztályú (100 Ft/hold). A drahi föld mind első osztályú 140 Ft/hold értékben. A föld a trágyát legalább 8 évig tartja, tehát van már rendszeres trágyázás. Annak nyomát sem látjuk az iratokból, hogy Szentiványi László hozzáfogott volna a tagosításhoz. (Pálmány Béla kutatásai során kiderítette, hogy éppen a Drahi pusztát 1840-ben tagosán felosztották Forgách Pál és a Szentiványi család között. Állítása szerint a család más birtokain is „folyamatba tétették a tagosítást," — de erre vonatkozóan még nem találtunk levéltári forrást). A korábbiakban utaltunk rá, hogy hány helyen és milyen megoszlásban feküdtek a szántóföldjei. Márpedig a továbblépés a korszerű váltógazdaság felé csak a tagosítás, az összefüggő majorsági földek esetén volt lehetséges. „A feudális határhasználattal összefüggő tagosítatlanság, az ugar és a tarló közös legeltetése gátolta mind a jobbágyok, mind az uradalom változtatásra irányuló törekvéseit" — írja Szabad György a tatai uradalomról szólván.

36 Itt Varbón a változtatásnak a szándékát sem lehet felfedezni. Az állatok száma nem sok még, de még mindig több mint egy átlagos köznemesi birtoké: 12 jármos ökör, 600 db finom selyem juh, 30 db tehén, 4 igásló. A jármos ökrök nagy száma azt bizonyítja, hogy a művelésnél továbbra is az ökrök igénybevételén volt a fő hangsúly, de az igáslovak megléte jelzi, hogy már kezdenek áttérni a hatékonyabb igaerőre. Más kérdés, hogy ezeknek kellett a hintós lovak feladatait is ellátni, ami a szántóföldi munkából való gyakori kiesésükkel jár. A személyzetet már röviden említettük. Az ispán 120 Ft évi fizetést kapott, a két béres 70 Ft-t, az erdőkerülő 30 Ft-t, a kéményseprő 8 Ft-,t az ügyvéd 40 Ft-t. (Elképzelhető, hogy az utóbbi két alkalmazott csak időlegesen dolgozott itt). Ezek a fizetések megközelítőleg megegyeztek az átlaggal. Tersztyánszky Zsigmond a béresnek 1841-ben fizetést és természetbeni járandóságot 60 Ft-t, 1844-ben 80 Ft-t adott. Nála a kocsis fizetése 40 Ft, a szolgálóé ugyancsak 40 Ft. 1844-ben a mezőcsősz 22 Ft, a juhász 27 Ft-t kapott. Az értékesítésnél szerencsés helyzetben voltak. A gyarmati piac 1 órányira, a szécsényi másfél órányira, a losonci 4 órányira van s mindegyikhez jól készült utak vezetnek. De legtöbbször az fordul elő, hogy csinált út mellett 182