Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Egy nógrádi jómódú köznemesi család, a Szentiványiak gazdálkodása a XIX. század első felében

a nádor nem lehetett mindig ott minden fórumon s helyettese kezében jelentékeny hatalom, gyűlt össze. A tárnokmester a tárnoki városok polgárainak magánjogi pereiben volt a fellebbviteli fórum. Ugyanakkor a nádor és az országbíró helyettese is. Ilyen mivoltában elnökölt a felső táblán, a Hétszemélyes táblán, s tagja volt a Helytartótanácsnak. Mindezen tisztségek ismeretében nem meglepő, ha azt állapítjuk meg, hogy Szentiványi Ferenc „méltán" képviselte uralkodója érdekeit. Ennek illusztrálására csak egy korszak, a jakobinus korszak eseményeit idézzük fel. Szentiványi az egyik főszereplője volt e mozgalmak felszámolásának. Már Sándor Lipót főherceg nádor megbízta, hogy mint királyi biztos vizsgálja ki a Csongrád megyei és bizonyos erdélyi mozgolódások ügyét. József nádor idejében megbízásai növekedtek. 1795-től több évig — mint királyi biztos — vizsgálódott a zempléni nemesek elleni feljelentésben. 1797-ben adta be egyik zárójelentését — 167 oldal terjedelemben — de még 1798-ban is szimatolt br. Vay Miklós ellen ugyanitt. De ott találjuk őt a pesti egyetem tanárai ellen tett feljelentés vizsgálóbírói között, valamint azon az értekezleten is 1798-ban, amikor a Magyaroirszágon felállítandó titkos rendőrségről döntöttek. Közreműködése következtében súlyos ítéletek születtek. Zemplén megyében szinte a teljes tisztviselői kart leváltották (főispánt, alispánt, főjegyzőt stb.) többeket megintettek, s a fő „rendbontó" Szirmay Pált első fokon két évi börtönre ítélték. Minden bizonnyal ennek az „eredményes közreműködésnek" köszönhette, hogy 1797. október 31-én kinevezték tárnokmesternek (a zempléni jelentését nemsokkal előbb adta le), majd 1802 márciusában József nádor őt jelölte első helyen országbírónak, amit Ferenc császár meg is erősített. (Pedig már elmúlt 70 éves is ekkor Szentiványi Ferenc!) Az évek azonban felette sem mentek el nyomtalanul. Még részt vett ugyan az 1805. évi országgyűlésen, de 1806. januárjában József nádor már jelezte uralkodójának, hogy lassan gondoskodni kell Szentiványi utódjáról. A közszolgálatba elszürkült országbíró politikailag s jellemében teljesen megbízható ugyan — írja a nádor—, de magas kora, és főleg siketsége miatt az országgyűlésen már működésképtelen. Tekintve elvitathatatlan érdemeit, köszönő kabinetleiratot, nyugdíjat és legalább a Szent István rend parancsnoki keresztjét kell neki adományozni. Az uralkodó azonban még ragaszkodott jól bevált hivatalnokához s csak akkor intézkedett, amikor 1806. augusztus 4-én József nádor nyomatékosan és szinte szóra megismételte korábbi javaslatát, midőn az országgyűlés tárgyait előkészítő megbeszélés résztvevőit sorolta fel. Ezek után már mindenképpen nyugdíjazni kellett, ami hamarosan meg is történt. Nem lehet vitás, hogy nemcsak a korszak zempléni, nógrádi, de a többi megye haladó politikusai, szabadkőművesei gyűlölték a könyörtelen császári biztost. Mégis, évtizedek múltán néhány visszaemlékezés már másként mutatja be alakját. Mocsáry Antal ezt írja például, feledve Szentiványi minden korábbi ügyködését: „Dísze volt ezen Méltóság a nemesi rendnek, példája a jó atyáknak, ápolgató ja alattvaló j inak, és minden szerentsétleneknek s hozzá folya134