Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VIII. (1982)
Tanulmányok - Történelem - Maruzs Mónika: Adalékok a „Nógrádvármegyei gazdasági egyesület” történetéhez (1839–1871)
sági egyesület" a már elfogadott „Felsőtiszavidéki gazdasági egyesület" alapszabályait. A megye álláspontja nem lehetett más, mint hogy ragaszkodott az elkészített és a közgyűlésen elfogadott tervezethez. Ekkor már jócskán 1860-at írtak. Az eredmény 1860. október 11-én született meg, amikor is az alapszabályok elfogadást nyertek. Erről az egyesület — akkor még ideiglenes — igazgató választmányát 1860. október 21-én tájékoztatták. Foglalkozzunk kicsit részletesebben ezzel az üléssel, azért is, mert az egyesület megalakulására semmilyen levéltári forrás nem került elő sem az Országos, sem a Megyei Levéltárból. így csak az Országos Széchenyi Könyvtárnak mikrofilmen meglévő anyaga, a Gazdasági Lapok cikkei, írásai alapján tudjuk nyomon követni az eseményeket. (A későbbiek során tárgyalandó — mintegy 10 éves — egyesületi működésre is ez lesz az egyetlen autentikus forrásunk.) Az 1860. október 21-én tartott igazgató választmányi ülés jegyzőkönyvében ezt olvashatjuk: „Olvastatott a Nógrád megyei főnökség octóber 9-kén 1252. ein. sz. a [elnöki szám alatt] kelt hivatalos levele, amelyben nm. kir. [nagyméltóságú király] helytartóság f. é. octóber 5-kén 25 642. sz, a. kelt intézménye [intézkedése] nyomán értesíti b. [báró] Balassa Antal egyesületi i. [ideiglenes] elnök Urat, hogy ö cs. kir. apostoli Felsége [Ferenc József] f. é. september 12-kén kelt legmagasb elhatározásásával a „nógrádmegyei gazdasági egyesület" alakítását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott." 25 Ezen az ülésen kitűzték az alakuló nagygyűlés időpontját, (1860. november 5.) 1861 tavaszára, Losoncon általános gazdasági kiállítás rendezését határozták el. Foglalkoztak a Magyar Tudományos Akadémia elnökének 1860. augusztus 10-én kelt statisztikai adatok gyűjtésére felszólító levelével. Megállapodtak, hogy az ezzel a feladattal megbízott „alválasztmányt" a november 5-i nagygyűlésen fogják megválasztani. 1860. november 5-én tartották meg Losoncon a megyei gazdasági egyesület — immáron második, de most már valójában az — alakuló közgyűlését. Nézzük meg a közgyűlésen hozott határozatokat: (nem szó szerinti közlésben.) — az egyesület elfogadott alapszabályait* meg kell küldeni: az egyesületi tagoknak, a rokon-egyesületeknek és a hírlapok szerkesztőségeinek. — 1861. május 5—7. között Losoncon általános gazdasági kiállítás megrendezésére kerül sor. — a Magyar Tudományos Akadémia felszólítására statisztikai szakosztály (nem pedig „alválasztmány") alakult. Az egyesület megalakulása együtt járt a tisztségviselők megválasztásával. Az egyesület elnöke: Huszár Károly lett. (Báró Balassa Antalt — saját kérésére — sokirányú elfoglaltsága és hosszabb külföldi tartózkodása miatt nem választották újra.) Első alelnök: Török Sándor (Nógrád megye másod alispánja) lett. Másod alelnök: Madách Imre (költő, politikus, a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselője) Egyesületi titkár: Szakáll Elek (losonci szolgabíró) — Kacskovics Lajos lemondása miatt. Pénztárnok: Pokorny Gusztáv. A választmányi tagok sorába 46-an kerültek, póttagot 17-et választottak. Az egyesület hivatalos lapja a Gazdasági Lapok. Ebben a lapban köteles tájékoztatni a tagságot az egyesület gyűléseinek időpontjáról, a gyűlések lefolyásáról; a határozatairól készült jegyzőkönyveket is meg kell jelentetni. *Az alapszabályokra még néhány gondolat erejéig, de visszatérünk. 116