Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján

A másik javaslata is kézenfekvően következett a korábbiakból: „Mi olly szigorú követeléseket támasztunk a kormány ellen, s helyesen, de számoljunk előbb mi reánk bízottakról, számoljunk a reánk rótt kötelességek teljesítéséről." Az idézetek befejezéseként még az kívánkozik ide, hogy a nem egyetértés esetére milyen lehetőséget, történelmi víziót mutatott be az alispán a rendeknek: „Most van beligazítási alkotmányunk próbaideje, a következő évek tapasztalásai fogják eldönteni a kérdést, vájjon képesek vagyunk-e hivatásunkat teljesíteni, s mindazon kötelességeket, mellyek a rendes igazsághoz tartoznak? vájjon fennállhat-e ezen belkormányozás kezeinkben, vagy nem kívánja-e azt a közjó tőlünk elvétetni, s ügyesebbeknek, szorosabb felelősség alatt tarthatóknak átadatni."

41 2. A forrásmű hatása Az alispán által mondott, korának — és megyéjének — alapvető, és sorsdöntő kérdéseivel foglalkozó — tanulmányként is kezelhető — előterjesztése sem korában, sem néhány év múltán nem keltett szellemi hullámokat. Mindaddig a teljes feledés homálya fedte, amíg a század utolsó harmadának történetkutatói rá nem bukkantak. Azt követően a liberális gondolkodásmód „vidéki" megvalósulására szerepelt példaként, a vármegyei politika keretei között ténykedő afféle „furcsa" képződményként jelent meg a szerző és műve. Talán a napjainkban szárnyát bontogató kutatás — korával együtt az elfeledett alispánt is — visszaadja a történeti irodalomnak. Az is elég döbbenetes, hogy a kortársak számára milyen keveset jelentett ez a mű. A közgyűlési felolvasást követően egy — talán a kiváltott hatást is illusztráló — ellentmondásos határozat született. (Mert szó nélkül még sem lehetett hagyni a történteket!) A határozat első része tartalmazott elismerésként értelmezhető szavakat. De ennek szövegezése ellentétben állt az egész előterjesztés hangvételével. így hangzott: „...kedvesen s a leghálásabb elismeréssel vették elnök alispán úrnak ezen remek munkáját, minél inkább meg vágynak arról a Rendek győződve, hogy egyik legforróbb óhajtásuknak, ti. beiigazgatási rendszerök folytonos javításának lehetősége egyedül saját helyzetük tökéletes ismerésén alapszik... el nem hallgathatják alispány úrnak ezért szíves köszönetöket, s hálás elismerésöket jegyzőkönyvileg kimondani." Mennyire értették meg a rendek mindazt, amiről három napon át szó volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy arra kérték az előterjesztőt: „. . .ezen terjedelmesebb munkájából összevonva a legelői egesebb orvoslást sürgető pontokat, s a teendők iránt a saját véleményét a jövő gyűlésre terjessze elő."

42 Magyarán arra kérték: nem tudná-e ugyanezt, az előterjesztésben leírtakat elmondani rövidebben, másrészt nem foglalná össze — nem az elhangzottakban levő feladatokat, hanem a helyzettel kapcsolatos saját véleményét — a következő gyűlésre? Ami — tekintettel a korábban előadott viszonyokra — nem mutatott jó együttműködésre a rendek és az alispán között. A dolgozat befejezéseként azt kívánom rögzíteni, hogy egy hivatalos előterjesztést olvashattunk ugyan, de ez egyben a korszak — a teljes harmincas évek — keresztmetszetét adó, a kort kutató számára nélkülözhetetlen forrás. Ezen túlmenően ez nem kifejezetten hivatali előterjesztés, hanem inkább politikai röpirat hatását kelti az olvasóban; és végül a korábban megírt Visszaemlékezések folytatásaként kell felfognunk e művet. 200