Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Wellmann Imre: A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

azon, mit a háztartás számára állatállomány, majorház, csűr, jobbágy asszonyok által gyomlált veteményes kert, gyümölcsös, szőlő nyújt, a falubeli mészáros szombatonként marhahússal szolgál, dézsmában malac, bárány is kerül a konyhára, minden jobbâgyasszony tojó tyúkot, csirkét, tojást hoz, mézből, mogyoróból, gombából, köménymagból is jut. Orvosra nincs szükség, csömör és kornyadozás ellen népi gyógymódok és orvosságok is megteszik hatásukat Agyés fehérneműre való vásznat kenderbó] nyüvéstől szövésig és fehérítésig a jobbágyasszonyok készítenek, ugyancsak ők dolgozzák fel a juhok gyapjat mosástól szövésig és ványolásig, s az elkészült posztóból falubeli szabó varr úrnak, ha nem is választékos módon, házi s a cselédnek mindenféle felső ruhát, az évek során változtatás nélkül, de hát az anyag erős, sokáig tart, s a divat amúgy is ismeretlen. Hosszú évekig használható a juhok bőréből készült meleg köntös s a téli rossz tartásban elhullott állatok bőréből a tímár által végzett kicsáváiás után formált lábbeli, a helybeli szűcs illetőleg csizmadia munkája. Vásári holmit a ház népe egyáltalán nem visel. A vályogból rakott, nádfedelű úri ház és berendezése is alig szorul megújításra, mint, ahogy a házirend is szakasztott olyan, akárcsak az apák, nagyapák idején. A kemény szilvafából erősre készített, bőrözés, kárpitozás nélküli bútorok nemzedékeket kiszolgálnak. Az ónedények apáról fiúra öröklődnek, cserépedényt vagy gabonáért cserélnek, vagy elhívott fazekas helyben éget belőle esztendőre valót. Fából valió házi fölszereléssel a teknővájó cigány szolgál. Faggyút, viaszt a jobbágyok hoznak, szappan a háznál készül, gyertyából kevés fogy, mert rá csak vacsoránál s a pincében van szükség, esti kézimunkához és olvasáshoz a nagy szoba fával bőven táplált kemencéjének Mihálytól György-napig szakadatlanul lobogó tüze világít. Öra javítása költséggel járna, reggel a kakas kukorékolása, napközben az égbolt jelei helyettesítik. A házbeli és ház körüli munkákat a háziasszony irányításával s részben közreműködésével jobbágyfiuk teljesítik, kik halálukig szolgálnak, s magukat azonosítva az úr érdekeivel, szinte családtagnak számítanak. Bérük nem készpénzbői áll, hanem élelemmel s ruhával való eUátáson felül egy-egy borjú, juh vagy kecske a jutalmuk. Gazdálkodás és háztartás így „kevés gondot és költséget igényel", mert a birtokos „kívánságai kevesek és korlátoltak lévén, szükségei nem voltak. Háztartáson, életmódon, törik-szakad költség kiszerzésén nem aggódott. (Pénz)jövedeime kevés volt, kiadását még kevesebbre szabta/"' Az egész életmódra befelé fordulás, külső behatások elől lehető elzárkózás nyomta rá bélyegét, megelégedés azzal, mit maga a birtok nyújtott, sőt annak túlbecsülése. Csak aminek nyersanyagát nem lehetett helyben megtermelni — mint vasat és sót —, esetleg aminek feldolgozását nem volt célszerű falusi mesteremberre bízni — mint az úrnak és családjának ünneplő ruháit (ezek azonban tartós anyaguknál fogva csak ritkán kerültek megújításra) —, azokat szerezte be az elkerülhetetlen mértékig a birtokos, de ezek azután külön megbecsülésben is részesültek: ekevas, kerékkarikák, stb. már nem használt állapotban is, továbbá nagy darab kősó, az úr magas lábakon álló ágya alatt kaptak helyet. De lehetőség szerint effélékért sem adott ki pénzt: kapát, kaszát, kalapot, kendőt az ott megforduló kalmár hozott a neki nyújtott kölcsön kamatán felül. Keczeli „az adás-vevés, üzérség vagy vállalatnak mind nein barátja, mert szerinte csalásra vezet, annak, még hírét sem állhatja,.. megveté a pénzt mint haszontalanságot, sőt mint csalási eszközt nem becsületes ember...kezére méltatá." 76