Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Nagy József Zsigmond: A köznemesi érdekérvényesítés változásai Zólyom vármegyében a XVII. század második felében

conventiculumok megtartásának, helyéül Stubnya helyett mást jelöljön. Míg azonban Roth váltságdíjért, de szabadult, Radvánszky György és a Thököly iránti szimpátiákkal kétségkívül leginkább vádolható Bezzegh György

23 az eperjesi teátrumban életükkel adóztak. E radikális beavatkozást látva, s a megtorlásoknak 1670. óta már nem első hullámát megtapasztalva a kivégzettek utódai katarzisszerűen kellett, hogy átéljék; a birtokkezelés a gazdasági célkitűzések, a vagyonfelhalmozás tekintetében és a politikában egyaránt más utakra kényszerültek, és ha nem lelik meg a kibontakozás útját-módját, pusztulásuk megmásíthatatlan sors. György fia, Radvánszky János, majd évtizedig tartó szívós harcba kellett hogy szálljon felségsértés címén lefoglalt atyai birtokai visszaszerzése érdekében. Bezzegh György elkobzott javaiért veje Sréter János küzdött, s a változó körülmények között mozogva végülis felnőtt az új kérdéseket feladó megyei politikához.

24 Ám az egyszer kezüket megégetettek félelmét jól mutatja az az eset, hogy midőn 1691 tavaszán a vármegyei közgyűlésnek a Haditanács leirata értelmében a hadsereg ügyeivel állandó jelleggel foglalkozni képes hadi commissariusokat kellett kiállítani, a ,,jobb vagyonú nemesek közül, nyelvismerettel bíró, tekintélyes, jobbfajta, agilis s királyát és megyéjét egyformán szolgálni akaró s igyekező commissariust",

25 Sréter megválasztása ellenére meghátrált, nem vállalta a posztot valószínűleg nem felejtette még, hogy Carafa 1684—85-ös besztercebányai tartózkodása idején éppen apósa és Radvánszky György láttak el e megbízáshoz hasonló commissariusi teendőket. Esetük jól mutatta, hogy mennyire vészthozó lehet, ha a császári tábornokok belelátnak a helyi vezetők erszényébe és gondolataiba. A megváltozott viszonyokhoz való alkalmazkodást, ha kell kockáztatást azonban jól mutatja, hogy Radvánszky János sógora Gerhard György már ekkor, 1691-ben elvállalta a főcommissariatust, nem akármilyen társadalmi-gazdálkodási látókört, új ismeretet biztosítva ezzel magának. De, hogy félreállva előbbre jutni nem lehet azt jól mutatja, hogy a megbízást visszaadó Sréter 1694-től maga is másodalispán (s lesz egyfolytában 1701-ig), míg Gerhard 1695—97-ben első alispán, Radvánszky János pedig ugyanezt a tisztet tölti be 1701. és 1704. között. A birtokos nemeseknek ez az új csoportja, (mondhatjuk megújuló csoportja) nagyobbrészt futólag vázolt gazdasági nehézségei miatt, kiforgatottsága kényszeréből szembesült a követelményekkel, volt kénytelen forgolódni, új típusú vállalkozásokba, nemegyszer politikai természetűekbe is belefogni. Űgy gondolták, a múlton való rágódás és passzivizmus mit sem ér, egyetlen lehetőséget sem szabad elszalasztani; a pozsonyi bizottsági, új berendezkedési munkálatokban való részvétel éppúgy hasznos, mint a portális adóalap újbóli szabályozására irányuló bármiféle tett. Ezek a birtokos nemesek a kudarcoktól megcsömörlött, könnyen légvárakat építő, és közvetlen erőnyerésre törő apáikhoz képest egyre határozottabban tudnak különbséget tenni a vágyaik és az adottságaik között. De miközben ezt megteszik — hisz tudnak kockáztatni, s ha kell kivárni — munkájukkal egyben eszközöket is szereznek ahhoz, hogy a világot apáiknál jobban igazíthassák vágyaikhoz. Mindez azonban már az érdekfelismerés konkrét gazdasági — majd politikai motívumainak számbavételét igényelné, azután meg annak kiderítését, hogy ez a felismert érdek miként válhatott a politikai érdekérvényesítés moz57