Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Nagy József Zsigmond: A köznemesi érdekérvényesítés változásai Zólyom vármegyében a XVII. század második felében

tokos nemes volt ő, akit legfőképpen vagyona és tegyük hozzá, legalább eny­nyire evangélikus egyháza ügye érdekelt. 15 A vélhetőleg armalista Matula Pál az 1670-es években keserűen pana­szolja a vármegyei bíróság előtt, hogy miként engedett át nékik Radvánszky György egy fél jobbágyházat száz tallérért, majd az alku után „Radvánszky uram még a száz talléron felül is ötven forintokat követel az egyszer elvégzett summán felül, és így immár mi az atyafiak, akarván szegény atyánk holta után valami rendelést tenni semmi végét nem érhetjük a dolognak, sem a pénzhez sem pediglen a házhoz nem juthatunk." JÜ A Wesselényi-összeesküvést követő első, nagy katonai erőszakkal párosuló megtorlás Radvánszky Györgyöt még fiatalon érte, bár a pozsonyi vizsgálatot azért el nem kerülhette. 17 Később pedig bizonyos konjunkturális helyzeteket még ki is használt! Szorosan, és máig sem egészen tisztázott módon kapcsoló­dott a kamarai érdekekhez, gr. Joannes Schultz bányakamaragrófhoz. 18 Nem tudta azonban elkerülni a felszabadító háborúkkal járó válságok következmé­nyeit, s az egyébként sem politikus alkata és főleg ellenségekben nem szűköl­ködő köznemes nagyobbrészt vagyonossága miatt vált Carafa vértörvényszéke áldozatává. Radvánszky György mellett azonban — akihez hasonló karriert a régi birtokosok közül senki sem futott — a század utolsó harmadában felnőtt és jelentős közéleti szerephez jutott Zólyom vármegyében egy, jószerével a bécsi béke után a megyébe került, főként Nógrád, Heves és Hont megyei illetőségű birtokos nemes társaság is. Ilyenek a Gyürkyek, ilyen Bezzegh György, 19 Be­niczky Tamás (ő éppenséggel Turóc vármegyei), a Géczyek és valamelyest Roth János. Birtokaik jóvoltából érdekeltségeik egy része még kibocsátó megyé­jükhöz fűzi őket, 20 és erősen figyelnek a hódoltsági megyékben történtekre, az adóztatásra. 21 Hasonló típusúak, mint Radvánszky György, keményen, mondhatnók ko­nokul védik elképzeléseiket, megnézik mire költik a pénzüket. Elítélik a könnyelmű költekezőt, az ilyen mentalitás alapvetően idegen tőlük. Az 168l-es soproni országgyűlésről Bezzegh György alispán nagyfokú rosszallással számol be Roth Jánosnak — az akkori másodalispánnak — arról, hogy követtársának Asguthy Istvánnak, ennek a régi típusú köznemesnek, aki egyébként közszeretetnek örvend megyéjében, „már tíz talléránál többje nincs", mert vígan, könnyelműen nagy társaságot magával vonva él, előző nap pedig vett tizenöt garason egy ón palackot magának „azt is nem józan korá­ban, most immár siratja a fél tallért, mi némelyek már hat garason kérjük (azt) ő kegyelmétől". 22 Az 1687-es országgyűlés — részint még Eperjes árnyékában — új belátá­sokat szült a megyebeli birtokos nemesség körében. Nem lehetett figyelmen kí­vül hagyni többé, hogy a viszonyok megváltoztak s azokhoz simulva lehet csu­pán elkerülni a teljes gazdasági és személyes kiszolgáltatódást. Királyfalvi Roth János a század második felében szívósan küzdve jutott el bizonyos vagyoni és személyes sikerekhez. Az eperjesi vérpadról viszont csak egzisztenciájáról tel­jesen lemondva, tízezer forint váltságdíj lefizetésével szabadulhatott. Ebből öt­ezer forintot az esztergomi vicekapitány kapott elmaradt fizetései fejében meg a délvidéki harcokban szerzett érdemeiért jutalomképpen. Az eset jól mutatta a már évtizedek óta tapasztalt eljárás motívumait; a fiscus örökös pénzhiány­tól űzve kezdett a perekbe, melyeket javarészt rutinosan az 1670-es események mintájára épített föl, még olyan apró részletekkel sem bíbelődve, hogy a 56

Next

/
Thumbnails
Contents