Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Benczédi László: A bújdosó nemesség társadalmi-politikai arculatának változásai (az 1670-es és 1680-as években)

hetjük с. magyarázatát az egykori oppozíciós-ellenzéki arculatú nemesség Thököly mögötti f elsorakozásának ? A passzívak esetében kézenfekvő a válasz: birtokaik visszanyerése ellenében (ami a számlikra a döntő volt!) egyszerűen elfogadták, tudomásul vették Thököly szuverenitásét. Összetettebb a válasz a Thököly áUamfősége idejében is aktív szerepet vállalt egykori bujdosók esetében. A magyarázat első szintje itt is nyilvánvaló: a Habsburg-ellenes küzdelem lendülete, dinamikája segítette őket át a ,,hoItpont"-on. Arnde talán nem felesleges tovább nyomozni az okok után. S ha így járunk el, két további motívumra is bukkanhatunk. Az egyik magának a bujdosó nemességnek a megrendülése, növekvő zavara a nemesi szabadságeszmények fejetlenségbe, anarchiába, teljes káoszba torkolló megvalósulása, terméketlensége láttán. „Sír a föld is rnialattunk" — Kende Gábornak ez az 1676. januári kifakadása

20 mintegy összegezése ennek a felismerésnek, amelyhez. Thököly fellépését követően aztán minden kétséget kizáróan az új fővezér kemény, centralizált vezetési stílusának, s e módszer hatékonyságának növekvő elismerése is társult. „A mi boldogtalan magyarink veszettül való őgyelgéseken törődünk.,. Csekély elmém szerint jobban keménykedni kell őnagyságának (ti. Apafinak), másként bizony újabb romlás követi ez nyomorult ügyet" — írta pl. Szepesi Pál 1679. január 13-án Teleki Mihálynak,

27 s talán nem tévedünk, ha úgy véljük, hogy adott időpontban a .,keménykedés"-nek ez a számonkérése az erdélyi fejedelmen, már akarva-akaratlan visszhangja, reflexe volt Thököly 1678 őszi átütő sikereinek. Mindez a felismerés, megszenvedett tapasztalat alighanem előkészítette, egyengette az utat Thököly fejedelmi hatalmának későbbi elismerése felé. De a másik oldalról egyengethette a talajt az a felismerés is, hogy a keménykezű katonai fővezérként felemelkedő Thököly, a fejedelmi hatalom birtokába jutva, államfőként immár nem tör „absolutum dominium"-ra, amitől pedig ez a bujdosó nemesség (akár külföldi, akár hazai változatában) a legjobban tartott. És talán nem tévedünk, ha azt gyanítjuk, hogy a bujdosó garnitúra maga is megtalálta a módját, hogy a fejedeimi hatalom létrejöttének döntő pillanatában Thökölyt az általa kívánatosnak tartott (nem abszolutista) irányba terelje. S itt nem is elsősorban a fentebb említett „libéra élections postulatumokra gondolunk, mert az abba foglalt feltételekkel (így pl. a deputá<.'ió intézményének állami szinten való visszaállításával) Thököly vajmi nehezen kezdhetett volna bármit is. De aligha értelmezhető másként, mint Thökölyhez intézett burkolt figyelmeztetésként az ekkor már Thököly oldalára állt Fajgel Péter kassai kapitánynak az az 1682. augusztus 26-án urához intézett beszámolója, amely a város és a vár kuruc kézbe vételének ünnepélyes ceremóniáját írta le. Nos, ha ebben a tudósításban egyebek között arról olvashatunk, hogy az új fejedelmet „közönségesen áldják érte", amiért a város lakóit meghagyja régi szokásaiban, s a régi királyoktól nyert >*éqi szabadságaikban

28 — úgy ezekben a hangsúlyokban bizonyára nehezen lehetett félrehallani az immár a sáncokon belülről jövő figyelmeztetést: az új fejedelem ne térjen az abszolutista kormányzás útjára, ha netán megcsapná őt a „dominium absolutum" kísértésének a szele. S Thököly, fejedelmi országlása alatt, csakugyan tanúságát adta, hogy képletesen szólva, felfogja és megérti a hazai társadalmi valóságnak ezt az üzenetét. A „jogeljátszásos" Habsburg-abszolutizmussal szemben, amely abból indult ki, hogy „a magyarok összes törvényeit a fejükön kellene elégetni",

29 Thököly, uralkodásának egész ideje alatt, kitartott 47