Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Benczédi László: A bújdosó nemesség társadalmi-politikai arculatának változásai (az 1670-es és 1680-as években)

a városi polgárság és a jobbágyok megvetését tükrözik. Mondásával, miszerint „a paraszti vér az embertelenséget nemzette (míg) a nemesi vér mibennünk az emberséget", egész osztálya társadalmi mentalitását híven jellemezte.

1

''' Az 1670-es évek száműzetését ő erdélyi birtokrészei jóvoltából valamivel könnyebben viselte el, habár az ő levelei is telve voltak anyagi természetű panaszokkal. Szepesihez hasonlóan ő is állandó tagja volt a deputációnak, de bujdosó társától eltérően ő nem annyira diplomáciai téren tevékenykedett (ámbár a portát 1677-ben ő is megjárta), mint inkább a seregek valójában megoldhatatlan létfenntartási ügyeit (kvártélyosztások, élelem- és takarmánybeszerzések, zsoldfizetések stb.) intézte.

2

'

1 Szepesinél jobban kötődött Erdélyhez, amit ottani birtoklása teljesen érthetővé tesz. Fentebb idézett 1682. októberi ,,informatio"-ját, a bécsi udvarnak való felajánlkozását ez a tény is kétségtelenül befolyásolta, amennyiben fejedelme, Apafi mediátorságát is felajánlotta a Thökölyvel és a törökkel való béke előmozdításában. Egyéni sorsának további nyomon követését némiképpen nehezíti az a körülmény, hogy következő hónapjaiból eddig nem került elő adat kutatásaink során. Annál érdekesebb és meglepőbb viszont az első róla felbukkanó nyom Thököly fejedelmi kormányzása idejéből! A török 1683. nyári bécsi hadjárata idején, augusztus 18-án Thököly arról értesítette Szabolcs vármegyét, hogy egyik főrenden levő hívét, Kende Gábort küldi vissza királyfalvi táborából, hogy a „nemes vármegyék assistentiájával" vigyázzon a Tiszántúl való földre, részben a török részről történő károsítások, részben a lengyelek esetleges beütéseinek elhárítására.

22 így aztán a következő hónapokban-években Kende Thököly teljhatalommal felruházott commissariusaként egy nagy országrész ügyeit irányította : hol Saponara sárospataki császári commendanssal tárgyalt a fegyverszünet kérdéséről, hol a maradi kajmékámmal levelezett különböző török excessusok ügyében, hol pedig pénzt szállíttatott Nagybányáról Munkácsra, hogy fedezze a fejedelmi udvartartás költségeit.

23 Kommisszáriusi működését, amelyet Thököly bukásáig ő is megingás és - szakítás nélkül folytatott, a fennmaradt dokumentumok tanúsága szerint, egyszerre jellemezte a vármegyékkel való maximális együttműködési készség, s az apróságokban is megnyilvánuló lelkiismeretes gondosság. Nincs itt módunk arra. hogy további egyéni életutakat, változatokat is ismertessünk. Éppen csak utalunk Uhrisy Pálra, aki a fejedelmi korszakban Thököly udvarmestere volt, vagy Szalay Pálra, aki, mint már jeleztük, ugyancsak kommisszáriusként szolgálta a fejedelmi hatalmat, továbbá Fó.y Istvánra, a volt abaúji alispánra, aki 1682. őszén ugyancsak hazatelepült, de — valószínűleg már csak törődött egészségi állapotára való tekintettel is — a továbbiakban nem vállalt aktív politikai szerepet. S végül megemlítjük bpán Ferenc esetét is, aki a bujdosó vezérkarnak még egyik legtevékenyebb tagja volt, de — alighanem privátokok miatt — a fejedelmi korszakot már a távoli Erdélyből passzívan nézte végig.

24 Ám tegyük hozzá: Ispán Ferenc útja kétségkívül a kivétel volt, a bujdosó nemesség főleg Máramarosban és Szilágyságban (ti. Somlyó körül) élő zöme 1682. őszén „élt az idővel és alkalmatossággal" s elfogadva Thököly államfőségét, ki aktívabb, ki passzívabb szerepkörben visszatért Magyarországra.

25 Áttekintésünk végére érve, tegyük fel most már a kérdést: a bujdosó nemesség és Thököly közötti ellentétek 1678. és 1682. közötti kiéleződése után, milyen motívumok segítették áthidalni a megnyíló szakadékot, miben keres46