Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Benczédi László: A bújdosó nemesség társadalmi-politikai arculatának változásai (az 1670-es és 1680-as években)

őmaga adta magyarázatát, amikor „informtio"-ja végén elvi indoklásként odaírta: „Már soha ne remélje Magyarország ezen az úton a libéra electiot, mert Thököly által az elrontatott, szánjon (meg Isten bennünket, már ilyen titulussal él: Emericus Thököly Princeps et Partium Regni Hungáriáé Dominus"* Mint ez a levél is tanúsítja, az a körülmény tehát, hogy az első kuruc felkelés végül is a bujdosó korszak nemesi vezető rétegének elképzeléseitől merőben eltérő módon jutott fel a delelőjére, e réteg legalábbis egyik legtekintélyesebb képviselőjét egészen az ellentáborba való átpártolás küszöbéig juttatta. Ám csak a küszöbéig — mert aztán bekövetkezett a fordulat! A katarzis, az átváltás kinél rövidebb, kinél hosszabb ideig tartott; ha eddig kevésbé, ezután jobban kiütköztek a személyes sorsból, múltból, eltérő helyzetekből fakadó egyéni árnyalatok, színek. A váltás a leggyorsabban és leghatározottabban talán Fajgel Péternél történt, aki — s talán ez sem véletlen — még kívülmaradt a Wesselényi-szövetkezésen (s így az ottani tanácskozásokon formálódó-alakuló rendi eszmények is kevésbé ivódtak a gondolkodásába), s Sáros vármegye subtitutus szolgabírójáként csak 16724)en csatlakozott a bujdosó seregékhez. Egy 1677-ből származó konfiislkációs becslés mindössze 1310 frt. értékű fekvőjószágáról (köztük egy hegyaljai szőlőről) tud, s így feltehetően a vármegyei nemesség szegényebb rétegeihez tartozott (ami ugyancsak elgondolkoztató körülmény.) Ennek ellenére egyik legtevékenyebb tagja volt a korai kuruc mozgalom nemesi vezető rétegének, többször viselt követséget Lengyelországba, a bujdosók 1678. márciusi somkúti gyűlésén pedig a nemesi „universitas" pecsétőrévé választották. Thököly fellépése után egy ideig még Apafi és Teleki eszköze volt, de már egy 1681. januárban kelt levelében Tejet hajtott Thököly személyes kiválósága előtt. Így történt, hogy elnyerve a kuruc fővezér bizalmát, Thököly már 1682, augusztusában az akkor elfoglalt kassai vár kapitányává nevezte ki, s Fajgel ebben a tisztségben szolgált megszakítás nélkül egészen a felkelés bukásáig. Hogy a fejedelem egyik legbensőbb és legmegbízhatóbb emberének tekintette, azt nem csak, vagy talán nem is elsősorban nagyszámú levelezésük tartalma és hangvétele tanúsítja, hanem az az egri káptalani jegyzőkönyvekben feljegyzett, s történetírásunkban mindeddig ismeretlen tény, hogy Thököly legtitkosabb terveibe volt beavatva. így egyedül ő tudott Thököly mindvégig (!) fennálló bizalmas bécsi kapcsolatairól, amelyek a Thökölyhez csatlakozott sárosi Szirmay István és a császári udvar megbízásából a Szepesi Kamara hivatalnoka, Kálmánczay István között bonyolódtak, s amelyeket Fajgel Péter biztosított olymódon, hogy a kettőjük közötti, levélhordozók mellé (hogy ti. azok útközben senkivel ne állh ássanak szóba) saját katonaságából adott védőikíséretet.

9 De nem sok időbe került, hogy a bujdosó nemesség legismertebb és legtekintélyesebb vezetőjénél, a már többször említett Szepesi Pálnál is bekövetkezzék a fordulat. Az egykori borsodi alispán, akinek már a felmenői is magas tisztségeket töltöttek be a vármegyén, több mint 67 ezer frt. értékű hajdani jószágával (amelynek —- s ez ismét csak elgondolkoztató — közel 2/3 része, pontosan 64,3 %-a volt a zömben Hegyalján fekvő szőlőbirtok) egyike volt az ellenzéki nemesség leg vagyonosabb jainak.

10 Az 1660-as években részben a protestáns ellenzékben és a Wesselényi-szervezkedésben játszott vezető szerepéről, részben arról volt ismert, hogy borsodi alispánként (így pl. a végvárakba szökött jobbágykatonák földesúri visszakövetelése ügyében) rendkívül keményen védte a nemesi osztályérdekeket. Minden porcikájában nagy ambíciókat 44