Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - R. Várkonyi Ágnes: Gazdaság, műveltség, mentalitás a XVII–XVIII. század fordulójának köznemességi rétegeiben és a hosszú távú társadalomtörténeti fejlődés kérdései

E köznemesi csoport tevékenységét a Rákóczi-szabadságharc idején még csak vázlatosan sem tekinthetjük itt át. Csupán néhány lényeges mozzanat jelzésére szorítkozhatunk. Államszervezésben, az állandó hadsereg megteremtésében, a közhatalmi jobbágypolitikában, a merkantilista és protekcionista gazdaságpolitikában ők Rákóczi mellett a kezdeményezők és végrehajtók. A nemesség megadóztatásáról Plathy, Bulyovszky, Prileszky, Spáczay és Kajali Pál készített javaslatokat.* Némileg eltérő szisztémákat javasoltak, de a lényeg valamennyiüknél azonos: a kiváltságos osztályok és rétegek, nemesek, főurak, egyháziak egyaránt fizessenek adót. Machiavelli híres mondatát idézik: Háború nincs katona nélkül, katona nincs pénz nélkül, pénz pedig nincs adózás nélkül.

37 Javaslataikat többek között Károlyi Sándor a rendi szabadság érveivel utasította vissza: „Az szabadságnak tisztán való magyarázatja azt hozza magával, hogy minden adózástul ment legyen" a nemes.

38 De Szirmay András gazdasági naplójában az 1707, 1708, 1709 éveknél bejegyzett adóösszegek azt mutatják, hogy az ő szabadságfelfogásával nagyon jól összeegyeztethető volt a nemesség megadóztatása.

39 „Ne pöngössünk csak nyelvünkben hazafiságinkat... ki-ki mindnyájunk édesanyját e hazát tehetsége szerint" segítse — követelik a kiváltságos rétegek megadóztatását.

40 Nyilván az árutermelő, zömében bérmunkára, árendára épülő nyitottabb gazdasági szervezet, amelynek tendenciái gazdaságukban jobban érvényesültek, eleve könnyebben tudott rendszeresen és készpénzben országosan adót fizetni, mint a kizárólag jobbágy robotra épülő, önellátó, zárt és ily módon a termelés bővítésére képtelen földesúri gazdaság. Ismeretes, hogy ez a köznemesi csoport Rákóczi államában milyen éles ellentétekbe került saját osztályostársaival, földesurakkal, egyes vármegyei testületekkel, rendi közösségekkel, főúri tábornokokkal. A sok példa közül ismét egyet említünk. Éppen itt Szécsényben a nevezetes országgyűlésen Bercsényi kijelentette „készebb a fegyvert letenni" semminthogy Szirmay Andrással egy tanácsban legyen, Szirmay pedig végrendeletét írva megjegyezte, szerencsésnek mondhatja magát, mert Isten nemcsak a háborúk viszontagságaiban oltalmazta meg, hanem „az véremet szomjúhoz Bercsényinek dühösségtül is megmentett."

41 Közös elvek vezették a köznemesi csoport tagjait Rákóczi államának művelődéspolitikájában is. Sokat idézhetnénk annak bizonyosságára, hogy a műveltség felfogásuk szerint nem haszontalan ékesség, fényűző kedvtelés, nem unaloműzésből olvasnak és írnak, hanem azzal a meggyőződéssel, hogy így igazítható helyesebb kerékvágásba a világ menete. Ehelyütt egyetlen ténnyel próbáljuk vázolni ennek a csoportnak az önálló magyar állaim létéhez és művelődésügyéhez fűződő viszonyát. A sárospataki országgyűlés idején 1708 decemberében ez a csoport közösen tőkésített alapítványt tett az eperjesi főiskola javára. Az iskolaalapítványok, egyáltalán az alapítványok, mint történelmi jelenségek kettős arculatúak. Jövőre tekintenek az alapítók, és tisztában vannak a tanulás és műveltség országformáló jelentőségével. Ugyanakkor viszont vagyontmentő célokat is szolgál és a feudális gazdasági társadalmi rendszer sajátos terméke az ilyen alapítvány. Az eperjesi alapítvány azért nagyon értékes, mert csoportban történt, és az alapítványi összegek a csoport tagjai között levő vagyoni különbségeket is híven kifejezik.

42 Mennyiben képviselt történelmi realitást a köznemesség e vállalkozó, művelt csoportja Magyarországon? Csakis hosszú távú folyamatokban elhelyezve és összehasonlító vizsgálatok alapján adható megalapozott válasz. 33