Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján
következteti a vagyontalanságot, s szükséget. így az adóbeli hátramaradás nem ritkábban következése, mint oka, egyes emberek, s egész községek elszegényedésének". ш A viszonylag hosszabb idézet arra ad lehetőséget, hogy megismerjük az előadó látásmódját, az összefüggések keresésére tett törekvéseit. A szélesebb kitekintési készsége, a közösségben, a társadalomban való gondolkodni tudása, erkölcsössége már előrevetítheti azt is, hogy a kritikus helyzet felszámolására előadott javaslata is ilyen jellegű lesz. A következőket mondta: „...van más mód segíteni, s terheit enyhíteni, biztosabb, sikeresebb, de mely részünkről több alkalmatlanságot, több fáradságot, több munkát kíván. Ez az adó igazságos felosztása. A közterhek viselését a felosztás aránytalansága teszi legsúlyosabbá : ha könnyebbíteni akarunk a köznép sorsán ezen felosztás arányosabb eszközlésére kell összesített minden szorgalmunkkal törekednünk". 10 (Kiemelés — H. I.) Űgy gondolom a megfogalmazott javaslat megfelel várakozásunknak. A nemesi birtok, nemesi előjogok tartós jelenléte elleni orvoslás még e rövid összefoglalásban is pontos. A javallat nemcsak a megyei „társadalom gyógyászati" tapasztalatokra épült, hanem figyelembe vette az országban érvényesülő politikai erővonalak alakulását. Az előrehaladáshoz szükséges lépésekre ennek ismeretében tette meg javaslatát. 2. Az úrbéri viszonyok rendezésének tapasztalatai Az adózásban is megnyilvánuló közteherviselés gondolatának elfogadása, az úrbéri kötöttségektől való megszabadítás — ami természetszerűen függött össze az előbbivel — igen lassan haladt a megvalósulás felé. A lassú előrehaladás volt a jellemző Nógrádban is. Már csak emiatt is természetesnek kell tartanunk, hogy e feladat szerepelt azon megyei közgyűlésen is, amelyen az általunk elemzett alispáni előterjesztés elhangzott. Az úrbéri viszonyok jellemzéséhez a következő alapállásból közeledett az előterjesztő. A polgári törvénykezés mindenki számára biztosította a teljes egyenlőséget. A kifejezésével élve: „...feltennünk nem lehet, feltennünk nem szabad, hogy e módok elkülönözése (vagyis a polgári törvény és a helyhatósági bíráskodás különbsége — H. I.) az igazságszolgáltatás sikerére nézve különbséget, t. i. az úrbéri alattvalókra káros különbséget gyakorolhasson, hogy az jogaik kevesebb oltalom, kevesebb biztosíték alatt legyenek, mint a mienk. Mert ilyen valami az országlás czéljaival meg nem férhet". 17 A kétségkívül humánus feltételezés és érvelés célja most sem lehetett más, mint a jelenlevő hallgatóság megnyerése, a különböző felfogások közelítéséhez kedvező körülmények megteremtése. Mivel a polgári és a helyi törvénykezés között nincs lényeges különbség — mondta — érthetetlennek kell tartanunk a törvény bevezetésétől való húzódást, hiszen „ . . csak formákbeli különbséget kell az eddig gyakorlott úri hatóság fenntartása mellett képzelnünk". 18 Dehát ezt az alispán által természetesnek tartott helyzetet valami kedvezőtlenül is befolyásolhatta? A korábbi feudális kiváltságokról való lemondást olyan okként látjuk, amely kétségkívüli magyarázatként fogadható el: „De hogy az így fenntartott hatósági jogok az úrbéri alattvalók kárára ne lehessenek, korlátok, szoros és sokféle korlátok alatt kell tartaniok. És ide megy ki az egész úrbéri törvény célja, t. i. annyira korlátozni, annyira, s oly szoros felügyelés alatt tartani a földesuraknál hagyott törvényhatósági jogok gyakorlását, 187
