Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Közlemények - Horváth István: A vármegyei közigazgatás működése az 1830-as években Nógrád megye alispánjának megítélése alapján

Ósztáiya iránti felelősség íratta le tanácsát. A „még nem késő" gondolatában fogalmazódott meg ez a tanács: „Vegyük a dolgot szívünkre tekintetes Rendek! Azon meleg érzéssel, melyeket a gyámságunkra bízott köznép állapota méltán megkíván, az övé, ki köréből senkit ide nem küldhet, hogy pénzeinek kiadása iránt jobb számvetést mutasson. Hitelünk fenntartása, s a jövendő forog kérdésben tekintetes Rendek. . .. Lehet-e nyugodt lélekkel az adózó nép pénzeinek kezelését magunknál tartanunk, ha a legegyszerűbb arithmetikai számok sokszorozási hibái ellen sem vagyunk képesek az adózó népet biztosítanunk".

14 Azt gondolom e mondatban több van mint első látásra remélni lehetett. A „Hitelünk fenntartása" már nem egyszerűen pénzügyi kérdést vetít a közgyűlésre eljött nemesek elé, hanem attól jóval több: politikai tartalmú gondolatot olvashatunk e sorokban. Ebben megerősít az ezt követő néhány szó: a jövőnkről van szó. Az emberben felébred a gyanú: ez a látszólag száraz pénzügyi téma — ami egyébként akkor égető politikai viszonyokat takart — nem azért került ilyen alaposan, sokrétűen a közgyűlés elé, hogy a kevéssé tájékozott nógrádi nemesek csoportját közelebb csalogassa a reformgondolathoz? Az eddigiekből látható, hogy — ha megpróbálunk az előadó reformpolitikus fejével gondolkodni — megfogalmazásra került az a problémakör, amelyet ha csak praktikusan, a napi észjárás logikája szerint gondolunk végig — és ez a felfogás a közgyűlésen jelenlevő nemes küldöttek jó részére jellemző lehetett — a megye pénzügyi helyzetéről tartott beszámolónak is minősíthetünk. Ebben az esetben is meg lehetett elégedve mindenki, hiszen az alapos tájékoztató jó lehetőséget biztosított a megjelenteknek, hogy nyugodtan hazatérhessenek, és a „bizony így van" rendje szerint folyjék tovább az élet. De ezen a három napig tartó összejövetelen nemcsak ez történt. Az elnöklő alispán miután aprólékosan szemléletes példák során bemutatta a hivatalnokok bűnnek is minősíthető laza munkamorálját, kritikusan szólt az előzőektől semmivel sem különb földesúri magatartásról, ezzel még nem elégedett meg. Bebizonyította, hogy gazdasági szakértelme miatt a helytartótanácsi — a sokat szidott helytartótanácsi — gyakorlat is jobb, mert szakszerűsége révén humánusabb az adófizető szegény nép irányában. Mindebből, amit nagyon fontosnak tartok, és a fentebb felvetett „becsalogatás" gondolatát erősíti az, hogy az előadó szinte kínosan ügyelt arra, hogy mondanivalója szakmailag támadhatatlan legyen és ezen az alapon e bajok gyökeréig elmehessen és igazolhassa: a jelenlevő társadalmi bajok oka a politikai rendszer működésében van. Ha ez a következtetés levonható, tehát a jelzett megyei közgyűlésen is jelen levő magatartásból származtatható, ennek tükröződnie kellett a megoldásra tett javaslatban is. Mit olvashatunk a jelentés lapjain? A tennivalók sorát a jelenlegi közállapotok összefoglalásával kezdte az ügy előadója: „Az adóbeli hátramaradások felhalmozásának erkölcsi legroszszabb oldala nem csupán magában az ez által okozott vagyonbeli szűkültségben áll, de méginkább az erkölcsiség elaljasodásában, rendetlenségében, a más polgári kötelességek iránt következett hanyagságban. Többnyire azt lehet tapasztalni, hogy ahol az adóbeli hátramaradások nagy halomra gyűltek, a beligazgatás rendetlenebb, az emberek rendetlenebbek. Adósság tétel nem mindig, sőt ritkábban következménye a valódi szűkölködésnek ; mint a rendetlen életmódnak; de ellenben az adósságok felhalmoztatása szükségképpen 186