Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Tanulmányok - Praznovszky Mihály: A Nógrád megyei nemesség lakóviszonyai a XIX. század első felében
mindenképpen szegényebb sorsú, mert szolgálatot vállalt. Ám még így is tehetősebben élt, mint osztályos társai, akik féltékenyen ragaszkodva rangjukhoz, a szegénység árán sem voltak hajlandók dolgozni. 47 Velük szemben ott a másik véglet. A köznemességnek azon rétege, amely mind birtoknagyságánál, mind gazdaságánál fogva a teljes jólétet biztosította életkörülményeiben is magának. Plachy Sámuel kornai hétszobás házában volt két almárium, 2 íróasztal, 5 tükör, 7 asztal, 1 pohárszék, 5 kasznyi, 2 óra, 24 szék, 1 kanapé, 10 nyoszolya, 2 szekrény. Volt 11 puskája, 4 pisztolya, 1 spádéja és 1 kardja. Értékei között található gyémántos tű, arany fülbevalók, aranygyűrűik, az ezüstneműek között van kávéskészlet, gyertyatartó, evőeszközkészlet stb. 4-' Ebeoken Tihanyi Ferenc kúriájában nem vettek Tel részletes leltárt. Mindössze pár sorban összefoglalták, jellemezték a ház belsejét, s ez igen ékesszóló: ,,egy fényes és gazdagon mistruált úri házhoz illő mindenféle házi eszközökön, agyi ruházatokon, asztali készületeken, azokhoz tartozó porcellán edényeken kívül, mellyek több ezreket érők, találtatik számosabb személyre mind asztali mind kávézáshoz való ezüst, mely több férfi fényes magyar öltözetéhez tartozó ékességekkel és előmutatott drágaságokkal"... óriási értéket képvisel. Egészen pontosan 32 250 ft-ot. 49 (A földek, az állatok értékét külön becsülték fel.) S mindehhez a csúcs, a külön közölt rendkívül részletes leltár Szentiványi Medárd vagyonáról, illetve ingóságairól. Ennek ismeretében képet adhatunk magunknak egy megyei jómódú nemes életkörülményeiről. 50 Hasonló megoszlású kúriaberendezéseket ismerünk szerte az országban. A szomszédos Hont megyében Gyürky Antal leírásában két, eltérő gazdagságú nemes épületéről olvashatunk. 51 A 3 szobás kúria szobáiban kanapékat, kárpitozott székeket találunk. Kicsit kopottak, de azért rend és tisztaság van mindenhol. A falon családi képek függnek, a szobákban a szükséges bútorok mind ott sorakoznak. („Különösen vonzó és barátságos jellege van a szobáknak.") Az ötszobás kúria már sokkal fényűzőbb. Az ebédlő közepén egy kihúzható tölgyfa asztal, két sarokban pohárszék, a harmadikban a kályha, a negyedikben egy kandalló áll. Székek és kártyaasztalok teszik teljessé a berendezést. Az egyik szobában két kanapé van, bőrrel, illetve selyemmel behúzva, itt a székek is kárpitozottak. A négyfiókos kasznin óra díszeleg. A falakon diófa keretbe foglalt rézmetszetek. „A harmadik szobában magas szekrény és fiókos asztal mellett három ágy van vakító fehér, s körül fodrozott takaróval." Szüts Adolf győri nemesnek hatszobás háza volt. Ebben található 5 asztal, 24 szék, 1 pamlag, 1 nyugágy, 3 ágy, 1 pipatórium 3 tükör, 38 kép, 1 almárium, 7 kasznyi, stb. Az ablakon zöld, vörös függönyök, a fegyvertartón 4 puska, 2 pisztoly, 1 kard. Hasonló berendezése volt a töltéstavi birtokán levő kisebb, négyszobás házának is. 52 Igen szemléletes a Bihar megyei JN'agykerekin élő Menszáros Károly kisnemes 1337-ből származó leltára is. 53 A háromszobás épületben igen szegényes a berendezés: 1 nyoszolya, 1 kanapé, 5 karosszék, 2 asztal, 1 komód, 1 pohárszék, 1 fogas található. Az ágynemű ..ótska", hasonlóképpen az eszközök is: 17 cin tányér, 2 cin tál stb. 140