Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)
Tanulmányok - Szabad György: A kisnemesség társadalmi és politikai állása a reformkorban
A reformellenzék irányadó politikusai az 1840-es években sera mondtak le arról, hogy az érzelmi kötöttségekre, s méginkább az érdekegyesítés eszközeire támaszkodva a polgári átalakulásért és Magyarország alkotmányos önkormányzatáért folytatott küzdelmük támogatására megnyerjék a kisnemességet is. Amikor 1842-ben a reformellenzék szembefordult a német vámszövetséghez való csatlakozás bécsi terveivel, ez alkalmat adott arra, hogy a kormányzat érveit terjesztő hazai és az általuk ,.,informált" külföldi tollforgatók megkíséreljék diszkreditálni a haladás útját egyengető reformereket és tömegbázisukat, torzításokitJól, sőt hamisításoktól sem riadtak vissza, illetve ténylegesen negatív magyarországi jelentések hamis általánosítása és az oksági viszonyok semmibe vétele révén. Kossuthnak ilyen körülmények között is volt bátorsága, azonban, hogy az elmaradottságban élő néprétegek, köztük a kisnemesek idealizálása nélkül határozottan kiemelje értékőrző történelmi szerepüket is. Nekik tulajdonította a legfőbb érdemet abban, hogy „nemzetiségünk meg nem semmisült; mert azoknak gúnyja előtt, kik egy fénybogárélet egynapi csillámaiért eredetöket megtagadták, törpe vityillókban talált menedéket a... népnél,... és menedéket talált ama köznemesség szalmásfedelü faházaiban, melyet most jutalmul, hogy a hont, s nemzetséget megtartá, némely bitang szózat a külföld előtt marhacsordának kiáll, hon pedig egy második Serves Tullius a római proletáriusok curiatus szavazatára szeretné süllyeszteni" 30 Záróutalása minden bizonnyal Sztáray Albert gróf azon indítványára vonatkozott, hogy a részleges közteherviselés bevezetéseként a nemesség (külön rendi hozzájárulásként) vállalja magára a megyei háziadó fizetését, ám az így befolyó összeg felhaisználásában mindenki tehervállalása arányában szólhasson bele. Kossuth leszögezve, hogy „semmihez sem járulunk a mi az elkülönözést örökíthetné, az egybeolvadást gátolhatná", azt is kiemelte, hegy a javaslat elfogadása a kisnemesség politikai jogainak rovására növelné meg a nagy- és középbirtokosok megyei befolyását. Márpedig — írta — „különös volna, ha mi a XIX. században a helyett, hogy alkotmányos jogaink sánczaiba többeket is befoglalnánk, még a bennlevők közül is egy jó rakás sereget a sánezokon kívül állítanánk. 31 Mindez éppen olyan jól mutatja, hogy Kossuthéknak a kisnemességre is építő politikája nem jutott szükségszerűen ellentmondásba, hanem — amennyire ezt lehetségesnek ítélték — éppenséggel összhangban került polgárosító törekvéseikkel, mint az, ahogy a nem nemesek birtokképességének megadása érdekében érveltek. Az utóbbiak kiiekesztése a földtulajdon megszerzéséből — fejtegette Kossuth — végső soron a koncentráció monopolizálására törekvő nagybirtokos arisztokrácia érdekében áll, hiszen a „kis nemesség parányi földje éppen a mostani helyzetben kerül egész vidékenkint roppant birtokú nagy dynastiák kezére." 32 Mindez k koránt sem jelenti azt, mintha a reformellenzék vezetői nem leltek volna annak tudatában, hogy a kisnemességhez fűződő viszonyukat ellentmondások terhelik. Éppen ellenkezőleg. Nagyon is számot vetve ezzel korlátozták például a valójában általános közteherviselést célzó programjukat a háziadó közössé tételére az 1840-es évek elején. 33 A retrográd erők ellentámadásának, s kivált a konzervatívok hadicselének sikere, bepálinkáztatott, ólombotos kisnemesek sorompóba állítása, mégis meglepte őket. Reflexióikban önkritikusan szóltak a nemesség tömegei fejlődőképességébe vetett hitük túlzott voltáról, s a korábbinál erőteljesebben sürgették a politikai jogok kiterjesztését nem nemesekre is. A kisnemesség ingadozásának felerősödéséről ér118
