Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)
Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Kubinyi Ferenc közéleti tevékenysége
A magyar nyelv ügyében mondott beszéde is alkalom volt számára, hogy a fejedelmi önkényen üssön egyet: „Jól tudjuk mi azt, hogy a háládatosság igen ritka tünemény a fejedelmeknél, kik többnyire csak addig szokták ígéretekkel kecsegtetni a nemzeteket, míg veszedelemben forognak, s ha szerencséjük kedvezőre változik, elhagyják a nemzetet" — és elítél minden olyan szándékot, amely a nemzeti nyelv használatának akadályoztatására irányul. (Erre követi utasítása is volt.) A tisztviselők büntető jogkörének korlátozása mellett olyanokkal szól egybehangzóan, mint Bezerédj, Pázmándi, Somcsics és Deák. Tekintélye, becsülete és neve is nő. Tagja lesz a Ludovika rendszerét kidolgozó bizottságnak Deák, Bezerédj, Pálóczy, Beöthy, Klauzál társaságában. A Ludovika ügyében követi utasítása volt, hogy „mindazon sommákat, melyek ezen intézetekre kívántatnak, subsidium képpen" ajánljanak fel. A Ludovikán kívül ide sorolták még a megyei nemesek a Nemzeti Magyar Játékszínt, a Nemzeti Múzeumot és Jankovich Miklós gyűjteményét. Ez utóbbi megszerzése végett igen aktív tevékenységet fejtett ki. Kiemelkedő felszólalása volt még a megajánlott adó ügyében is. Kossuth részletesen közölte az éles, bátor hangú beszédet az Országgyűlési Tudósításokban. Kubinyi beszéde elején elmondta, hogy milyen állapotok uralkodnak egyes megyékben, hányan pusztulnak el éhínségben, míg a parasztok sorsának javításáért senki nem áll ki: „A parasztnak addig nem fog enyhülni sorsa, míg ő is nem küldend képviselőket az országgyűlésre." Nem ígérgetni kell, hanem cselekedni. „Sokkal többet ér jól tselekedni, mint tsupán szóval a vallás kötelességeire hivatkozni. Puszta szóval nem sokat segítünk, kevesebbet ígérjen a kormány, de többet tselekedjen." Ő ezen az összegen felül (3 800 000,— Ft) egy fillért sem ajánl. Ez az Összeg bőven elég az ország szükségeinek fedezésére, hiszen „az állandó katonaságot törvényeink a közbátorság fenntartására, nem pedig az adózó nép zsírjának kiszívására, szabad barátságos nemzetek elnyomására, s nem az önkény eszközéül rendelték." (Ez utóbb idézett mondat azért is jelentős, mert Wesselényi 1834-ben ugyanezen szavakat használta a nevezetes szatmári beszédében, s ezért fogták perbe! Elismétléséért — országos fórumon — ugyancsak számítani lehetett megtorló intézkedésre. Nem is felejtették ezt el Kubinyinak, amint azt később látni fogjuk.) Utolsó felszólalására ezen az országgyűlésen 1836. április 30-án került sor, s éppúgy, mint először, újra csak Wesselényi mellett emel szót, védve, a szólásszabadság ügyét. Majd így fejezi be: „Mi, a nemzet képviselői fájdalomtul sajgó kebellel térünk haza s örvendezés helyett sírhatnánk. Azonban, ha csakugyan sírnunk kell, tegyük ezt (hogy egy hazafinak 1823-iki mondásával éljek) tegyük ezt úgy, hogy könnyeink átok gyanánt égjenek azokon, akik ezt tették, hogy nekünk sírnunk kell." 2L Bármi is lett légyen az országgyűlés eredménye, Kubinyi megtette a magáét. Harcos, bátor kiállása, megalkuvást nem ismerő szavai megszerezték számára a liberális közvélemény és az elv-társak barátságát, megalapozták országos hírnevét. S egyúttal a hivatalos politika számára egyértelművé tette megítélését; a szélsőbal tagjának tekintették. S ami a döntő, élete további eseményeiben az itt elmondott szavak és elvek vezérlik majd. 22 54
