Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Múzeológia - Balázs László: Az Etes környéki bányamunkásság művelődési lehetőségei

számára készített egyensapkát és jelvényt. A fénykép értékét növeli, hogy fenti adatközlőnk név és foglalkozás szerint azonosította az egykori kórustársakat. Viszonylag pontos adataink vannak az Albert-Rau-telepi művelődési viszonyokról. Kultúrotthon hiányában a 20-as években és a 30-as évek első felélben mostoha körülmények között szervezte a kultúrmunkát Krieger (Kerényi) Dániel társulati tanító. Ismeretterjesztő előadásokat az iskolában, műsoros rendezvényeket és előadásokat pedig a felozolóban vagy a szabadban tartottak. Csak 1935 körül létesített a bányatársulat kultúrotthont a két bányatelep részére megszüntetett barakklakásokból. Valószínűleg Amália-telepi hatásra sor került itt is egy négyszólamú férfikórus megszervezésére, mely 1934-ben mint énektanfolyam kezdte meg működését. A tulajdonképpeni kórus működése 1937-től számítandó, ekkoriban 40 tagot számlált. Tagjai zömükben bányászok voltak, de akadt köztük iparos és napszámos is. A felszabadulás után Etes-Alibert-Rau-bányatelepi munkásdalkör néven a Bartók Béla Szövetség irányításával újjáalakult a régi bányász férfikórus. A kórus megszervezése és közvetlen vezetése mindvégig Kerényi Dániel nevével forrt össze. Mind Amália-, mind pedig Albert-Rau-telepan működött már a két világháború között is színjátszó kör. Ezt régi fényképek, néhány plakát, valamint egy-két fennmaradt színpadkellék is bizonyítják. Megalakulásukra, működésükre, tagjaikra vonatkozóan eddig még inem sikerült pontosabb adatokra bukkannunk. Mind a színjátszó körökre, mind a bányász férfikórusok működésére, de általában a bányászok felszabadulás előtti művelődési-szórakozási lehetőségeivel kapcsolatban sok adatot várunk még a köziben már felderített adatközlőktől, a korabeli sajtóanyagtól és legfőképpen az Országos Levéltár és a Selmecbányái levéltár anyagától. Ugyan nem tűztük ki célul a bányamunkások élet- és munkakörülményeinek vizsgálatát, mivel azonban mind az adatközlőknél, mind pedig a levéltárban ezekre vonatkozóan is adatok jutottak birtokunkba, szükségesnek tartjuk ezeket ismertetni és fel venni az elkövetkezendő évek kutatási programjába. Egy 1920 szeptemberében kelt igazgatósági körözvényből megtudtuk, hogy a Magyar kir. 2. isz. Katonai Szénkirendeltség rendelete értelmében, szükséges volt az ország érdekében, hogy a 3 pótműszakot továbbra is elrendeljék. (A 3 pótműszak heti viszonylatban értendő.) A bányamunkások részéről várható esetleges elégedetlenségnek vagy ellenállásnak elejét veendő, november 26-án megállapodás jött létre a bányaigazgatóság és a munkásság megbízottai között. Ennek a lényege a következő volt: a munkásság elfogadta, hogy 1920. december 1-től 1921. március 31-ig hetenként négy 12 órás pótműszakot (tehát nem hármat!) teljesít. Ennek fejében a bányaigazgatóság kötelezte magát, hogy a bányabeli és külszíni munkásság szakmánybérét általában 15 százalékkal felemeli; a negyedik túlműszak mindegyikéért másfél műszakot ad, és a túlműszakokért az eddigi 50 százalék helyett 100 százalékot fizet ; minden túlműszakért 1/8 kg szalonnát ad és megtartja az eddigi lisztkedvezményt is; a karácsonyi ünnepekre 1 liter bort és cukrot juttat kedvez423