Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Múzeológia - Balázs László: Az Etes környéki bányamunkásság művelődési lehetőségei

menyes áron; a dohány mennyiségét általában havi 18 csomagra emeli fel: gondoskodik, hogy az élelemtáirbain rum és gyufia rendesen kerüljön kiosztásra: továbbra is szigorúan ellenőrzi a kiadandó liszt, ruha és bakancs minőségét és pontos kiadását. Ez a megállapodás még módosult a december 6-án lezajlott megbeszélés után, de lényeges változás nem történt a korábbiakhoz képest. Az SKB Rt. 1921 februárjában rendeletet bocsátott ki a Gusztávtárói üzemvezetőség részére, melyből megtudhatjuk, hogy február első 3 napjában a bányászok beszüntették a munkát, emiatt kb. 100 vagon szén termelése maradt el. Ezért a részvénytársaság vezetősége 5 napon át 12 órás pótműszakot rendelt el. Büntetésként kiszabta, hogy a 12 órás pótműsaakért mindazok, akik munkabeszüntetés miatt műszakot mulasztottak csupán másfél műszakra járó bért kaphatnak, a 100 százalékos bérpótlék és az 1/8 kg szalonna nem lesz folyósítva szárnukna. Mivel a Gusztáv-tárói munkabeszüntetést önkényesnek minősítette a vezetőség és már nem első ízben fordult elő, szükségesnek tartotta a fegyelem szempontjából, hogy azokat a munkásokat, „akik rendszeres mulasztásukkal és magatartásukkal az összmunkásság egyetértését és nyugalmát zavarják", elbocsássak. Tizenkilenc bányamunkást számoltak le ebben az időben, kiknek nevei fennmaradtak az SKB Rt. „jóvoltából". Ismertté vált előttünk Máté László etesi aknász állás iránti kérelmének tartalma. Kérelmében megjelölte, hogy jó sikerrel elvégezte a Pécsi Magyar Király Szénbányász Iskolát, és 14 éven át dolgozott takaroncként, csillésként, segédvájárként és vájárként. Leírta továbbá azt is, hogy aknaácsolási, feltárási, előkészítési és fejtési munkákban gyakorlott. A kérelem hátlapján három különböző kézírással a következők olvashatók: nincs hely, nem kell, nincs szükség. Szintén igazgatósági körrendelet tanúsítja, hogy különbséget tettek a kolonizált és a kolónián kívül lakó munkások és egyéb alkalmazottak között. Ti. pl. rostált szénre csak a bányatelepen lakók tarthattak igényt. A falun lakó munkások és egyéb alkalmazottak csakis rendes aknaszenet kaphattak, úgy mint azt a bányából kitermelték, s válogatásnak helyet nem adtak. Sertés- és szárnyastartásra a családos munkások, altisztek és tisztviselők árpát vételezhettek. Itt is különbséget tettek a fentiek alapján: a kolonizált munkások a családfő után 30 litert, a családtag után 15 litert, a falusi munkások a családfő után 15 litert, a családtagok után csak 7,5 liter árpát kaphattak. (Az árpának az ekkori ára — 1920. augusztus — 470 korona volt. A 20-as évek elején körözvény jelent meg a nem kolóniában lakó munkások szénjárandóságáról: minden vidéken lakó bányamunkásnak, aki havonta 3 műszakot igazolatlanul mulasztott, évi szénjárandóságából 1 csillényit megvontak. Ha viszont a mulasztott műszakot a kérdéses hónapon belül pótolták, „nem eszközölték a széntorlést". (Meg kell említenünk, hogy ebben az időben a szénjárandóság kedvezményes áron történt.) Ekkortájt jelent meg a teljesítményekre vonatkozó rendelet is, mely „Bizalmas" feliratot viselt: „megállapítandó bányánkint az utolsó 3 hónapban elért munkahelyenkinti maximális termelési teljesítmény fejtés424