Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Múzeológia - Balázs László: Az Etes környéki bányamunkásság művelődési lehetőségei

Birtokunkba került egy olyan kimutatás, mely az Amália-aknai elemi népiskola azon tanulóit sorolja fel, akik már betöltötték a 12. évüket, de a VI. osztályt még nem végezték el. Feltűntették az okokat is, melyek közül megemlítjük a következőket: testileg fejletlen, sokat betegeskedett; testi és szellemi fejletlenség; hanyag, rossz erkölcsi magaviseletű; betegség; nehezen tanult meg írni; szellemi fogyatékos; családi okokból; anyjának támogatója: kistestvérei otthoni támogatója. A tanulók s egyben a bányászcsaládok szociális helyzetéről tanúskodnak azok a feljegyzések is, melyek a bányászgyerekek cipő- és ruhaigényeit örökítették meg az utókor számára. Értékes oktatástörténeti adatokkal bővítette ismereteinket az Albertaknai bányatársulati elemi népiskola részletes tanmenete, mely felöleli az I—

II—

III. osztály összes tantárgyának tanítási anyagát órákra leibontva, megjelölve a szemléltetést és a koncentrációt is. Egy 1947-ből származó óratervből és órarendből egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a bányatársulati iskolákat 1948 előtt államosították, ti. a fenti dokumentum fejlécén a következő olvasható: A Rau bányatelepi áll. általános iskola. .. Nagyon lényeges adatokat — az új állandó kiállítás szempontjából —, nélkülözhetetlen ismereteket szereztünk meg Etes-Amália-akna településre vonatkozóan egy 1930-ban kiállított Népművelési törzslapból. A telep akkori lélekszáma 1042 fő volt, melyből 997 magyar, 17 német, 7 tót és egy horvát anyanyelvűnek volt nyilvánítva. Foglalkozás szerint 250 bányász, 15 gyári munkás és 7 földműves-napszámos élt a telepen. A lakosság soraiban gazdag vagy jómódú nem volt, közepes anyagiak között 10, szegény körülmények között 80 és ínséges körülmények között 10 százaléka élt a lakosságnak. Orvos ugyan működött a telepen, de nem volt se kórház, se védőnő, se zöldkereszt. Népbetegségként itt is a tüdővészt tartották számon. Az iskola 6 elemi osztállyal és 4 tanítóval működött. A telep kulturális adataiból kitűnik, hogy az olvasókörnek 120, a dalárdának 40, a Bányász Levente Egyesületinek 125, a Leánykörnek 25 tagja volt. A kultúrház 2 teremmel rendelkezett 160 m

2 alapterületen, melyből a színpados terem 140 m

2-t foglalt el. Egy rádióval és egy népművelési gramofonnal, valamint 2 harmóniummal volt felszerelve a kultúrotthon. Lapok közül az Űj Nemzedék 10, a Pesti Hírlap 1, a Kis Űjság 30, a Friss Űjság 30, egyéb hetilapok pedig 7 példányban jártak a telepre. Uszoda, fürdő nem, sporttelep viszont működött. A „nép lelkületéről" azt rögzítette a törzslap, hogy „tisztelettudó, vallásos, hazafias, szolid lelkületű, irányítható". A telepi könyvtár hétszáz kötetnyi állományából 98 olvaisó 1076 kötetet kölcsönzött az 1930. évben. Sikerült felkutatnunk adatokat, fényképeket és tárgyi emlékeket az Amália-telepi és az Albert-Rau-telepi bányász férfikórus működésére vonatkozóan. Az amáliai férfikórus alapítása 1919 forradalmi eseményeihez és Rozehnal (Radnai) Nándor tanító nevéhez fűződött. Surányi Gyula telepi lakostól, aki helyben született 1906-ban, és aki maga is tagja volt a férfikórusnak, ajándékba megkapta a múzeum a kórusról az 1920-as évek közepe táján készült fényképet, valamint a kórustagok 422