Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Horváth István: Politikai nézetek és viták a reformkori Nógrád megyében, az 1830-as évek elején

velését központi feladatként tartották számon, két alapelvre építették elképzelésüket: egyrészt a „felekezeti nézetektől" kívánták leválasztani az oktatást. Vagyis egyházi és világi rendszerű képzést kívántak meghonosítani, amelynek értelmében ,,a hittudomány tanítása egészen az illető vallásbeli felekezet rendtartása alatt" maradjon. Másrészt a tanítást a nemzeti érdekeknek megfelelően az országgyűlés, és nem a kormány igazgatása alá javasolták helyezni. Az volt a szándékuk, hogy a vallási türelem meghirdetésével ,,a nemzeti egységet" állítják helyre mindenekelőtt. A küldöttségi javaslat nagy visszhangot váltott ki, és már a megyei gyűlés megtartása előtt széles körben ismertté vált. Sokan vitatták az abban leírtakat. Némelyek attól féltek, hogy ha a javaslat megvalósulna, akkor a „vallásbeli nevelés tisztasága" károsodna, mások azt mondták, hogy az egyházi alapítványok sérthetetlensége miatt úgysem lehet megvalósítani ; a kisebb vallások féltették most megkapott függetlenségüket. A liberálisok csoportja — ugyan egyetértett sok vonatkozásban a javaslattevőkkel — azonban az ember természeti jogára hivatkozva, mégis annak bírálói közé tartozott, amikor kifejezte: ,,a természeti tehetségek szabad mívelését legfőbb, elidegeníthetetlen jognak, a tanítási szabadságot az ész legfőbb kívánatának tekintvén meg nem nyugodhatott, hogy egy egész nemzedék lelke bizonyos tanítási rendszer által egy kiszabott formába szoríttassék". Többen jónak tartották a kormány korábbi nevelési szándékát is, így az irányítás megváltoztatását szükségtelennek tartották. A javaslatot tevők az érvekre ellenérvként azt mondták: ahhoz, hogy a természetes jogával élhessen az ember, műveltségre van szükség. „A műveletlen ember mindig mások indulatainak, mások érdekeinek van igája alatt, s míg elmebeli tehetségei bizonyos fejlődési pontra fel nem értek, felszabadítva nincs; nem lehet, mert szabadságot nem ért, szabadságot használni nem képes". Tehát újra csak azt kellene megvizsgálni — mondták —, hogy a haza helyzete mennyire alkalmas a „tanítási szabadság" megvalósítására, vagy mennyire csak egy szűk kör tud ezzel a lehetőséggel élni. Figyelemre méltó volt a liberalizmus válasza: „Minden szabadság magában foglalja a visszaélés lehetőségét. így az abból következő jókat bírni nem lehet úgy, hogy néha rosszak is ne támadjanak. De ezen rosszak éppen azért, mivel a természet törekvéseivel ellenkezésben állnak, s mivel a természet minden dolgot a szükség törvényei szerint rendeltetése elejébe visz, tartósak és állandóak nem lehetnek, következőleg a természetszerű működésből következő jókat soha felül nem haladhatják". E szép és felvilágosult gondolat — benne a fejlődés, a dialektika filozófiai megfogalmazása az e tárgykörben kialakult vita csúcsát is jelentette. Nyilvánvaló azonban, hogy a kor társadalmi-irányítási viszonyai e gondolat befogadására nem voltak elég érettek. A vita során e különböző kategóriák alkalmazása nem közeledett egymáshoz. A javaslattevők: a felvilágosodás, a vallási türelem, az egyenlőség, nemzetiség programjához — tehát a konkrét társadalmi gyakorlathoz — kötődtek, ezt akarták vezérlő elvként az iskolákban is megvalósítani, szemben a fentebb leírt nézettel, amely a szabadság kritériumát az 29