Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Zólyomi József: Az emberi élet fordulóihoz és a naptári ünnepekhez fűződő szokások a Mailáth-uradalom cselédeinél a két világháború között

vetkeztetésre jutottunk, hogy a menyecsketánc csak az első világháború után vált általánossá a cselédek és a gazdák körében. Térhódítása sem volt gyors ütemű. Még a 20-as évek közepén is voltak olyan lakodalmak, ahol a menyecsketánc ismeretlen volt. Különösen a nagygazdák körében terjedt lassan a pénzes menyecsketánc. A cselédek, a falusi szegényebb családok a menyecsketáncot kedvelték jobban, mert az összegyűjtött pénz anyagi hozzájárulást jelentett az új pár megindulásához. Ezért a menyasszonytáncot sok helyen elhagyták. A lakodalom végét az általunk vizsgált időszakban kétféleképpen jelezték. A cselédeknél a cigány a „Vége van már a lakodalomnak..." nótát húzta, a falusiaknál kendőt kezdett osztogatni a nyoszolyóasszony a vőlegény rokonainak. Húsz-huszonöt kendőt is szétosztottak. A legközelebbi rokonnak kellett adni a legszebbet. A lakodalmat követő napon ételszéthordás csak a faluban volt szokás. A menyasszony a közeli rokonoknak süteményt vitt ajándékba. Ugyancsak a falusi gazdáknál volt szokásban a hérész megtartása. Lakodalom uFán való nap este a vőlegény házánál, vasárnap este a menyasszony szüleinél tartottak hérészt. A menyecskének ment lány az esküvő után először csak a vasárnap tartott hérészkor látogathatta meg szüleit. Addig nem volt szabad hazamennie. A hérészbe csak a közeli rokonokat hívta meg a vőlegény vőfélye, örhalomban élő tyúkot illett vinni, a hérészbe, melyet a küszöbnél a levegőbe dobtak, hogy a ház szerencséje úgy repüljön vissza, mint a feldobott, összekötözött lábú tyúk. TEMETÉS A cselédek a beteghez ritkán hívtak orvost. Arra még ritkábban volt példa, hogy az 1896-tól működő balassagyarmati kórházba szállították volna a beteget. Ügy tartották, „Isten akarata ellen semmit sem tehetünk". Anyagi helyzetük is a belenyugvás gondolatát erősítette, hiszen a napszámban keresett pénz kevés volt arra, hogy orvost, kórházi ápolást fizessenek. „Gyakran még sóra, meg paprikára sem volt pénzünk, nem még orvosra" — mondogatták gyakran adatközlőink. A beteg fájdalmát az idősebbek tapasztalata és gyakorlata révén ismert növényekkel, azok főzetével, mágikus eljárásokkal igyekeztek enyhíteni. A beteg gyógyítására nem fordítottak nagyobb gondot a faluban sem. Ha valakit mégis kórházba vittek, egy borjú, egy tehén ára ritkán volt elegendő a költségek fedezésére. Amikor beteg volt a háznál, nagyobb érdeklődéssel, aggodalommal figyelték a körülöttük zajló eseményeket. A magától kinyílt ajtó, a falról leesett tányér vagy 279