Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Krunák Emese: Az autonóm rajzról

kű festményeivel. Jelentős állomása a rajzművészet fejlődésének Dürer munkássága. Alkotásai között nagy számban találhatunk fametszeteket, amelyeknek közvetlen alapja a metszéshez készült rajz. A sokszorosító grafika nagyarányú fellendülését Dürer nevéhez szokták kapcsolni. A fametszés XVI. századi fellendülését Itáliában a kártya- és könyvnyomtatás iránti fokozódó igény, német földön pedig az ún. vásári fametszetek növekvő kereslete idézte elő. Dürer magas művészi színvonalon megoldott vallásos tematikájú fametszeteit felesége árulta a vásárokon, s a parasztok és szegényebb polgárok házioltárként tisztelték. Mivel a nagy kereslet .sorozatos, nagy szériajú termelést tett szükségessé, szokássá vált az alkotófolyamaton belüli specializálódás a műhelyekben. A mester — pl. Dürer — megrajzolta kartonra eredeti méretben és pontosan kidolgozva a művet, és a metszők ezután metszették a dúcot, a rajznak megfelelő formában. így a sokszorosító grafika fellendülése hatalmas lendületet adott a rajz műfaji kibontakozásának, ismételt előtérbe kerülésének. Dürer érdeklődése a természet iránt Leonardóéhoz hasonlítható, ugyanolyan szenvedélyes érdeklődéssel vetette papírra megismerő folyamatának dokumentumait: a növény- és állatábrázolásokat. Portréi — köztük anyjáról készült krétarajza (7. kép)

13 — az ábrázolt személy megörökítésén túl megragadják jellemének összetevőit is, így a pszichikai megismerés eszközévé válnak. E ponton válik el legerősebben és lényegesen az olasz és a német, ül. németalföldi művészet. Az utóbbi mindig a kifejezést állítja művének középpontjába; a művészi gondolat, a jellemábrázolás, az olykor a groteszkig, vagy a csúfig fokozott kiélezett megjelenítés az alkotás célja, ez sugárzik rajzaikról átütő erővel. A tartalmi motívum, valóság és műalkotás közvetlen egymásrautaltsága, hű valóságkép adása a meghatározó tényező alkotási céljaikban és folyamatukban. Ezzel szemben az olaszok a dekorativitást, a szem gyönyörködtetését, a valósághoz sok esetben kevés szállal kapcsolódó elméleti teóriák illusztrálását tűzik ki követendő módszerül. Különösen ÉszakItália művészei maradnak hűek festői ihletettségű rajzi hagyományaikhoz, az optikai fényjelenségek megragadására, a körvonalak lágy feloldására törekszenek. A vallásos és történelmi kompozíciók mellett egyre gyakoribbak a mitológiai jelenetek és az idillikus zsánerképek. A manierizmusnak a szubjektivitást előtérbe helyező szemlélete kedvez a személyes élmények, intim jelenetek megfogalmazásának. A portrékon hangsúlyossá válik a pillanatnyi állapot, a modellt a rá jellemző, környezetet idéző tárgyakkal ábrázolják. Önkényes módon keverik a technikákat: egy lapon tollrajz, ecsettel való tuslavírozás, fedő fehérrel feltett foltok növelik a kifejezés hatását. A XVII. század elejére felismerik — a rajzi eszközökkel minden művészi ötlet kifejezhető, a költőitől a groteszkig. Az élet megismerésének mélységét és keserűségét, bölcs szemlélődést képes megjeleníteni Rembrandt néhány ecsetvonással papírra vetett önarcképein. A világ megismerése és visszásságainak rajzi elemzése mellett Rembrandt művészi érdeklődéssel figyelte saját arcának változását, mely híven tükrözte sorsának nehezedését, jellemének elkomorulását. Ilyen tematikájú festménysorozata mellett jelentősek rajzi önarcképei, melyek közvetlenül, sokszor a művész meglepetését, megdöbbenését, az életről alkotott íté218