Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)
Tanulmányok - Krunák Emese: Az autonóm rajzról
általa rögzítik a vászonra és a kódexek miniatúráinak, melyek gyakran színezett rajzok csupán. A középkorból ránk maradt kevés emlék közül autonóm rajzként, a látvány élményszerű megragadásával és drámai rajzosságával emelkedik ki a 820 körül keletkezett utrechti zsoltároskönyv egyik illusztrációja (2. kép) 7 , amely Dávid király várának megtámadását mutatja be. A rajzoló tolla reális térbeli értékeket fejez ki, plasztikus testformákat hangsúlyoz, oldott ruharedőket ír körül, érzékelteti a távolsággal elenyésző kontúrok perspektivikus jelenségeit is. A vár ostromának megjelenítése a freskók monumentalitását idézi. Finomabb, zaklatottabb vonalakkal vázolja a kép fölötti sávon a szorongatott Dávid király imáját. Ily módon képes egyszerre megjeleníteni a történelmi cselekmény valóságát és a szellemi szférát. Későbbi rajzokon — egészen a reneszánszig — nem fogalmazódik meg hasonló jelenség. Valamilyen festészeti célnak alárendelten, pusztán a valóság egy részét rögzítik általa. Az ún. „mintakönyvek" vázlatokat tartalmaznak, melyek követendően alkalmazhatók különböző kompozíciókban. Ezek többnyire körvonalas tollrajzok, gyakran színezve. Jelentőségük abban rejlik, hogy a rajzi tudás ezek révén fejlődött és öröklődött tovább. Kitűnő példája a korszak rajzi érzékenységének Villard de Honnecourt alvó tanítványt ábrázoló tollrajza, mely az egyenletes vonalakkal (a köpeny) a szaggatottak (redőzet) és szertelen hullámosak (a hajzat) kifejező értékeit egyezteti össze. Pisanello női öltözettanulmányán (1420 körül) a tollrajz hatását színes lavírozott tintával növeli, érzékeltetve így az eltérő tömeg-, szín- és fényviszonylatokat. A XV. század elejétől kezdenek ismét felbukkanni nagy számban olyan lapok, melyeken a rajz önálló mű igényével lép fel. A reneszánsz filozófia nagyra értékeli az embert, a benne és általa megnyilvánuló egyedit — ismét előtérbe kerül a rajz, mint a művész sajátos kezevonása. A reneszánsz jelentős művészeti teoretikusa, Giorgio Vasari 8 a rajzot minden más művészet alapjának tekinti, s mint ilyent azok fölé rendeli. Ekkor a rajz (disegno) nemcsak a vázlatot, hanem a rajta keresztül formát öltő művészi gondolatot (a mondandót, az ábrázolás koncepcióját) is jelentette. Leonardo da Vinci művészetében kulcsszerepe van a rajznak: az ábrázolás, a dokumentálás, a tudományos megismerés és tervezés eszköze és egyben kifejezési módja. „Rajzold le először egy jó mester rajzait, amelyek más művek, illetve természet után, nem pedig emlékezetből készültek; azután szobor után rajzolj, de legyen mellette a róla készült rajz; majd megfelelő természeti tárgy után — és ez szokásoddá kell, hogy váljék" — tanácsolja Leonardo „A festészetről" с munkájában a művésznövendékeknek, s sokat elárul ezzel kora szemléletéről. A rajz, mely a korábbi képzőművészeti gyakorlatban is fontos szerepet játszott, akkor nélkülözhetetlen alapja lett a művészi nevelésnek, olyan tevékenység, mellyel összefonódott a képzés minden elméleti és gyakorlati problémája. A pályakezdő művész által végzett rendszeres rajztanulmányokhoz a geometria, a perspektíva, az arányelmélet és az anatómia tanulása kapcsolódott. Amikor a művész már elméletileg kellően felkészült és birtokában volt valamennyi művészi technikának, akkor vállalkozhatott önálló kompozíciók megalkotására. Döntő kritériummá vált a művészi tevékenység önállósága, eredetisége. A rajz e tényező révén 216
