Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: A balassagyarmati „Szűr Posztó Csinálás” intézete

A RABDOLGOZTATÓ INTÉZET UTÓÉLETE " "v> **m*-« щ A balassagyarmati rabdolgoztató intézetről 1848. december 12-én keltezett kereskedelmi szerződés az utolsó hitelesnek tekinthető dokumentum. Közvetett dokumentumokból azonban arra lehet következtetni, hogy 1848 után a rabdolgoztató már nem dolgozott. Ezek a következők: a Pester Zeitungban 1847. május 10-én és 11-én a „Balassa Gyarmaton a megyei posztógyár" bérbeadási hirdetése jelent meg. 1848-ban a megyei főispán, Ráday Gedeon 500 forinttal járult az intézet megsegítéséhez. Klauzál Gábor pedig már csak a gácsi gyártól és a gyarmati posztós céhtől érdeklődött a Poorter-féle fonó és szövőgép bevezethetősége felől. A posztóscéh 7 szövőszékén 7 posztós 1847-ben évente 4900 rőf posztót készített. Az egykori tudósítás szerint „kék és fehér posztó készíttetik úgyszintén többféle értékű pokrócznak és botosnak is." 1850-ben a balassagyarmati posztósmesteriek Bory Pál kormánybiztoshoz fordultak, hogy a hadsereg számára posztót készíthessenek, mert tudomásuk szerint külföldről szerzik azt be. „7-en lévén, s most mesterségünk meg csökkent, elegendő időnk lévén, s képesek is vagyunk friss gyapjúból alkalmas posztót illő áron készíteni — valamint a Kül honiak úgy miis azon Kegyes Fejedelem hív jobbágyai, e részben jogosítatni óhajtanánk." Tehát a gyarmati posztósok nem az intézettől kértek munkalehetőséget, pedig korábban gyakran végeztek részükre bérmunkákat. Egy másik dokumentum szerint a gácsi gyár készítette a megyebeli szolgaszemélyzet részére a posztót, amit pedig korábban a rabdolgoztató állított elő Hrabina mester vezetésével. Az 1850. április 15-én Gácson keltezett árjegyzék szerint 1440 forint értékben fehér és búzavirág színű posztót vásárolt a megye, az 1848 és 49. évi tartozásával együtt (1406 forint) 2846 forint volt a számla. 1851-ben Fényes Elek még megemlítette az ötemeletes megyei börtönt a rabdolgoztató intézettel. 1857-ben a megyéből már csak a gácsi manufaktúra érdemelt figyelmet, habár 1849 után a termelés itt is viszszaesett, állandó piac- és tőkehiánnyal küzdött. Munkásainak létszáma is 250—300 főre csökkent, akik 27 mechanikai szövőszéken dolgoztak. 1871-ig még részvénytársasági formában működött, 1873-ban Stricker Ede pokrőcgyáros tulajdonába került. Nógrád megyében 1868-ban alakult a következő posztógyár Losoncapátfalván, Varhmann Mór és Fia Bankház tulajidonában. A 300 000 forintos tőkével rendelkező posztógyárat a kortársak jól felszerelt gyárnak írták le, ahol 250 munkás 56 mechanikai szövőszéken és 24 kézi szövőszéken dolgozott. Energiaforrása egy 50 LE gőzgép volt. Heti termelése elérte az 1400—1500 méter finomposztót. A részvénytőke azonban kevésnek bizonyult, 1872—74 között losonci polgárok üzemeltették. 1874-től a Deutsch-cég vette meg, de hamarosan továbbadták az Oesterreichische Allgemeine Bankot képviselő Régenhart cégnek.

23 Ha végigtekintünk a rabdolgoztató intézet történetén 1830 és 1848 között, felmerülhet az a kérdés, hogy a magyarországi manufaktúrák sorában milyen helyet foglalt el, milyen jellegű manufaktúráról van szó. 153